Ariana dla WS | Blogger | X X

2018. augusztus 30., csütörtök

Kedvenc könyvsorozataim book tag

Ez most egy elég "szimpla" bejegyzés lesz, de tudjátok, a kevesebb néha több, úgyhogy elhoztam kedvenc könyvsorozataimat. :)
A sorozatok sorrendje nem számít. Töltsétek ti is, ha kedvet kaptatok hozzá!

Anna Todd: Miután
Kiadó: GABO
Magyarul megjelent részek: 4
Címkékben: erotikus, kortárs, new adult, romantikus
Amiért szeretem: Pont akkor voltam fiatal tinédzser, amikor a One Direction-fiúk feltűntek. Engem is utolért tehát a nagy directioner-láz. Hallgattam a zenéjüket, nézegettem a képeket és olvastam róluk rengeteg fanfictiont. Így találtam rá a Miután címet viselő könyvsorozatra. Merthogy az írónő pályafutása úgy indult, hogy 1D fanficként feltette a történeteket Wattpadra, aztán kiadták.
A sztori korántsem tökéletes, valamint azoknak, akik még a műfajt sem kedvelik, kifejezetten nem ajánlom. Nekem viszont, mint régi rajongónak örök kedvencemmé vált.

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi
Kiadó: L&L, Ciceró
Magyarul megjelent részek: 9
Címkékben: énregény, ifjúsági, kortárs, naplóregény, romantikus
Amiért szeretem: Igen, tudom, közhelyes vagyok, ez a sorozat nem is ér annyit, amennyire felkapott, blablabla... de mondok valamit! Adott egy tizenkét-tizenhárom körüli lány, aki soha nem olvasott, csak kötelezőket. Aztán kap egy könyvet az anyukájától, ami megtetszik neki, mert korhű, realisztikus és azonnal leveszi a lábáról. Ezáltal a lány megszereti az olvasást, és már el sem tudja képzelni könyvek nélkül az életét. 
Meglepetés! A lány természetesen én vagyok.
Nem mondom, hogy tökéletes a sorozat vagy ha ennyi idős fejjel olvasnám először, akkor is ugyanannyira imádnám, de nekem akkor is ez volt az áttörés, ami mindent megváltoztatott. Én pedig ezért örökre hálás leszek a SzJG-nek.♥

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Kiadó: Corvina
Magyarul megjelent részek: 2
Címkékben: bulvár, életrajz, irodalomtörténet, ismeretterjesztő, költő, kortárs, romantikus
Amiért szeretem: Imádom az irodalmat, Nyáry Krisztián által pedig betekintést nyerhetünk kedvenc irodalmi figuráink magánéletébe. Megtudhatjuk, kinek ki volt a párja és milyen út vezette őket, míg egymásra nem találtak. Fantasztikusan megírt, érdekes ismeretterjesztő könyv. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekel, hogy hogy szerettek ők.

Simone Elkeles: Perfect Chemistry
Kiadó: Könyvmolyképző
Magyarul megjelent részek: 3
Címkékben: chick lit, ifjúsági, kortárs, romantikus, young adult
Amiért szeretem: Ó, a pillanat, amikor mélységesen beleszerettem a spanyol nyelvbe! Egyszerűen imádtam mindhárom kötetet. Szerelem, forróvérű latin pasik, jól megírt történetek. Kell ennél több egy romantikarajongónak?

J. L. Armentrout: Luxen
Kiadó: Könyvmolyképző
Magyarul megjelent részek: 10
Címkékben: fantasy, ifjúsági, kaland, kortárs, paranormális, romantikus, sci-fi, urban fantasy, young adult
Amiért szeretem: Bár még vár rám néhány kiegészítő kötet, amit sürgősen el kell olvasnom (Árnyak, Oblivion 3., Függőség), a nagyobb részén már túl vagyok, így bizton állíthatom, hogy a kedvenceim közé tartozik.
Valamiért nem kenyerem a fantasy, a sci-fit meg kifejezetten utálom, de a Luxen ezt teljes mértékben cáfolja. Vegyél egy szexi, arrogáns űrlényt (Daemon Black), egy szuper alapötletet és egy jó megvalósítást. Tessék, meg is van a Luxen-sorozat!

Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak
Kiadó: Könyvmolyképző
Magyarul megjelent részek: 7
Címkékben: fantasy, filmadaptáció, görög mitológia, ifjúsági, kalandregény, kortárs, urban fantasy, young adult
Amiért szeretem: Egyelőre az ötödik részt olvasom, de az eddigiek olyan fantasztikusak voltak, hogy muszáj volt már most a kedvenceimhez sorolnom. Imádom a görög mitológiát, így nem meglepő, hogy ennyire szeretem, azonban ez egyáltalán nem minden. Iszonyúan szerethetőek a szereplők, eszméletlen az írásmód, vagyis garantáltan függővé tesz. Alig várom, hogy beszerezhessem az író többi könyvét is.


2018. augusztus 30., csütörtök

Rick Riordan: Csata ​a labirintusban - #énésakönyv

Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak. 
A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni. 
Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 344

Én és a könyv:
Fáj a szívem, hiszen ez már az utolsó előtti kötet volt. Őszintén nem is gondoltam volna, hogy ennyire a szívemhez nő az összes szereplő és az egész világ. Azt hittem, engem nem fog beszippantani a Percy-őrület, de mekkorát tévedtem!
Kicsit kezdek kifogyni a szavakból, ugyanis úgy érzem, ugyanazokat tudnám elmondani, mint az első három kötetnél is; hogy mind a megalkotott világ, az alapötlet, a kivitelezés, a szereplők, az írásmód egyszerűen fantasztikus. Ez egy olyan sorozat, amivel mindenkinek meg kellene próbálkoznia, ráadásul talán nem utálnák ennyire a fiatalabbak sem az olvasást, ha ehhez hasonló kötelező olvasmányokkal is találkoznának.
Annyira nehéz erről a könyvről spoilermentesen írni, mert a fangirl üzemmódom ezerrel pörög, így legszívesebben kikiabálnám (jó hangosan és erőteljesen), hogy kiről és miről mit gondolok, azonban nem akarom lelőni a poént. Azt viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy Percabeth shipper lelkem epekedve várja a folytatást.
Főszereplőink kezdek egyre inkább átgondoltan, felnőttesebben cselekedni. Már az előző résznél is megemlítettem, hogy véleményem szerint fokozatosan haladunk a gyermek- és ifjúsági irodalomtól az ifjúságihoz. Itt ez csak fokozódott. Kaptunk ijesztőbb szörnyeket, nagyobb megpróbáltatásokat, szerelmeket, féltékenységet, pedig a karakterek még mindig csak tizenöt évesek.
Ez egyébként azt is jelenti, hogy vészesen közeledünk a baljós tizenhatoshoz, amikor biztosan mindenre fény derül. Mivel Percy a történet végén töltötte be a tizenötöt, így gondolom, a záró kötetnek is a vége, csúcspontja lesz a szülinap. De ez majd úgyis kiderül a későbbiekben.
Annabeth-t imádom, de kicsit kiakasztott néha ebben a könyvben. Aki elolvassa, az szerintem pontosan tudni fogja, hogy miért. Másrészt viszont édesek voltak.
Rachel már az első feltűnésekor szimpatikus volt, sejtettem, hogy vissza fog még térni. Személy szerint én nagyon örültem neki, szerintem sokat dobott (ha tudott még) a cselekményen. Vele ellentétben Boróka elég felesleges szereplőnek tűnt.
Kalüpszó szigetét élveztem legkevésbé, nem tetszett, amit kiváltott Percyből. Persze, sajnáltam is a helyzetet, de nem bántam a végső döntést.
Luke nem igazán sokkolt, sőt, egyáltalán nem döbbentem meg. Remélem, elnyeri a büntetését a sztori végén, én sokkal kegyetlenebb vagyok vele kapcsolatban, mint Annabeth. Ő választotta magának ezt az utat, hát, most meg is érdemli a sorsát.
Eszeveszett módon várom az utolsó részt, miközben majd' belehalok, hogy ezzel vége egy sorozatnak. Már most tudom, hogy mindenképpen bele fogok kezdeni a többi Rick Riordan könyvbe is!
Borító: ismét a régebbi borítóval olvastam, de nekem nagyon tetszett. Végre eltért egy hangyányit a szokásos árnyalatoktól, a kép pedig hatásos. Teljesen jól tükrözi a történetet.
Pozitívumok:
  • totális feszültség
  • egyre fokozódó hangulat
  • izgalmak
  • érdekes világ
  • szerethető karakterek
Negatívumok:
  • már csak egy rész van hátra :(

2018. augusztus 26., vasárnap

Rick Riordan: A ​titán átka - #énésakönyv

Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.
A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.
A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.
A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 286

Én és a könyv:
Hihetetlen, mert még alig kezdtem el a sorozatot, de már a harmadik résznél járok. Annyira pörög, annyira izgalmas, hogy egyszerűen olvastatja magát. Lehetetlen letenni.
Ebben a kötetben visszakapjuk Thaliat, amit én elég vegyes érzelmekkel fogadtam. Mivel ő Zeusz lánya, ezért nem csodálkoztam azon, hogy mennyire szerette betölteni a főnök szerepét. Nekem annyira nem volt szimpatikus, mivel Percyn érezhető volt, hogy eléggé elveszettnek érzi magát miatta. Ráadásul idegesítő volt az okoskodása, és az, hogy nem igazán tudta elfogadni Luke változását. Tudom, hogy Annabeth is ezt csinálja, és egyrészt megértem, hiszen valamikor barátok voltak, de közben meg bosszantó, hogy nem tudnak rajta túllépni, mikor ennyi bajt okoz. Többek közt mondjuk a szüleiket is tönkretenné.
A Vadászok megjelenése szerintem egy jó húzás volt, bár van egy olyan érzésem, hogy nem fognak sokáig velünk maradni. Azért jó lenne, ha legalább az utolsó részben megjelennének.
Kaptunk egy új testvérpárt is, Bianca és Nico di Angelot. Biancáról nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak, később azonban bizonyított. Egyértelmű, hogy nagyon szereti a testvérét és képes önzetlenül cselekedni. Nico már más tészta. Az elején egy aranyos kisfiúnak tűnt, aztán teljesen más irányba változott. Kíváncsi vagyok, hogy milyen módon jelenik majd meg a következő kötetekben.
Fekete Péter fantasztikus volt, imádtam a jeleneteit. Nagyjából Árnyék Zoét is kedveltem, viszont nekem borzasztóan hiányzott ebből a könyvből Annabeth és Tyson. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben újra szerves részei lesznek a küldetéseknek, nélkülük ugyanis
semmi nem ugyanolyan. Percy mellesleg nagyon aranyos volt, ahogy aggódott Annabeth miatt. Jaj, mi lesz itt!
A halandó lány, Rachel Elizabeth Dare nálam magasan elnyerte a legjobb mellékszereplő díjat (Fekete Péter mellett), ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem most találkoztunk vele utoljára. Thaliaról már nem tudok ilyen egyértelműen nyilatkozni most, hogy meghozott egy ilyen hatalmas döntést. (Ami miatt egyébként jár neki a pluszpont, okos és önfeláldozó választás volt.)
Egyre jobban izgat, hogy Kronosz hogy fog majd megjelenni, milyen külsővel, milyen formában. Gondolom, hogy ez még nem a negyedik, hanem majd a lezáró, ötödik kötetben következik be, de annyira beharangozta már az író, hogy nagyot kell durrannia. Sajnos szinte biztos vagyok benne, hogy nem egyedül lesz, hanem azzal, akinek most halottnak kéne lennie.
Egyre inkább azt érzem, hogy nem zavar, hogy kicsit öregebb vagyok a korosztálynál, akiknek elsősorban szól a könyv. Kezd átmenni gyermek- és ifjúsági irodalomból ifjúságiba. Tűkön ülve várom a folytatást.
Borító: nagyon tetszett, bár lehet, hogy elfogult vagyok, de szuper, hogy Percy és Fekete Péter vannak rajta. Plusz a sok zöld után jó érzés ránézni a harmadik rész kék színű borítójára.
Pozitívumok:
  • érdekes világ
  • meglepő fordulatok és csattanók
  • fantasztikusan megírt regény
Negatívumok:
  • hiányzó szereplők
Ajánlom, ha:
  • érdekel a görög mitológia
  • szereted a fantasykat
  • akarsz egy remek könyvet olvasni

2018. augusztus 26., vasárnap

Rick Riordan: A ​szörnyek tengere - #énésakönyv

Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. 
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 254

Én és a könyv:
Úgy érzem, ez a kötet pontosan olyan volt, amilyennek egy második résznek lennie kell. Kicsit nyugodtabbak voltak a csaták, más vizekre is evezett és előtérbe kerültek régi-új szereplők is.
Rick Riordan fantasztikus író, ez egyszer biztos. Olyan fondorlatosan és okosan vezet be új szálakat és karaktereket, hogy észre sem veszed. Közben folyamatosan megjelennek az addig elrejtett jelek, fokozódik a hangulat, kezd összeállni a kép, neked pedig eszméletlenül a szívedhez nő ez az egész világ, minden egyes furcsaságával együtt.
Nem is igazán értem, miért halogattam eddig ennek a sorozatnak az olvasását. Talán pont a nagyon sok pozitív vélemény miatt, azt hittem, majd csalódást fog okozni. Pedig mindig érdekelt a görög mitológia, vonzott az összes történet ezzel kapcsolatban, a Percy-könyvek meg - ha ez lehetséges - csak még jobban felkeltették az érdeklődésem. Még be sem fejeztem a sorozatot, de már itt, a második résznél tudtam, hogy az író összes kiadott könyvére szükségem van.
Ebben a könyvben egyértelműen Grover volt a kedvencem, szerintem nagyon sokat dobott a második rész történetén. A humorával, a kétségbeesett szituációba keveredésével együtt színesítette az aranygyapjú keresését. Imádtam, hogy Rick Riordan kitalálta számára ezt a lehetetlen helyzetet.
Megjelent Tyson, vagyis Percy újdonsült féltestvére. Tyson egy küklopsz, mégpedig (hihetetlen, de) a legaranyosabb fajtából. Vele kapcsolatban rémlett valami a filmből, de arra már nem emlékszem, hogy oldották meg az óriás küklopszot. Talán itt az ideje újra megnéznem. 
Érdekes volt kicsit jobban belelátni Clarisse helyzetébe, remélem, hogy az elkövetkezendő részekben az író szentel neki még több figyelmet. Luke még mindig szörnyű, és amennyire szeretem Annabeth-t, annyira idegesít, hogy képtelen feladni teljesen a megmentését. 
Kicsit olyan volt ez a második könyv, mintha egyfajta átvezető lenne. Felkészít arra, hogy most jön még csak a java (prófécia, nagy döntések sorozata, Luke stb.), és közben még sok-sok harcon és problémán mennek keresztül szeretett főhőseink. Mindenesetre én szurkolok nekik, és reménytelenül romantikus énem alig várja, hogy nagyobbak legyenek, és a közös küldetések összehozzák azokat, akik összetartoznak.
Borító: nem tetszenek a színek, és az az óriás küklopsz borzasztó, de legalább nagyon illik a sztorihoz, úgyhogy nem panaszkodom.
Pozitívumok:
  • szerethető karakterek
  • izgalmas történet
  • a görög mitológia érdekes ábrázolása
  • egész egyszerűen fantasztikus könyv
Negatívumok:
  • ha valaki talál benne ilyet, szívesen meghallgatom. Nekem így tökéletes volt.
Ajánlom, ha:
  • tetszett az első rész
  • szereted a fantasyt és a jól megírt ifjúsági regényeket

2018. augusztus 17., péntek

Rick Riordan: A ​villámtolvaj - #énésakönyv

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint. 
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni? 
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba. 
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. 
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 374

Én és a könyv:
Hatalmas elvárásokkal, no meg egy kissé kétkedve kezdtem bele. Nyilvánvaló, hogy rengeteg rajongója van a könyvnek, az értékeléseket jelző százalék is az egekben, úgyhogy úgy gondoltam, nagyon jónak kell lennie. Ráadásul ott van még a barátom, aki abszolút semmit nem szokott olvasni (autós cikkeket kivéve), de ezeket a könyveket imádja. Így tehát alig vártam, hogy én magam is meggyőződjek arról, milyen élvezetes ez a teljesen új világ. Nos, nem csalódtam.
Először tartottam attól, hogy egy tizenkét éves fiú leírását fogom olvasni. Később rájöttem, hogy egyáltalán nem zavaró, sőt, a gyerekek a kialakult helyzet miatt jóval érettebben gondolkodnak, mint a velük egyidős átlagos kiskamaszok. Persze így is csináltak néha olyat, amit jobban át kellett volna gondolni, gyermeki naivsággal bíztak meg mindenkiben, de koruk miatt ezért igazán nem lehet őket hibáztatni.
Könnyen olvasható volt az egész történet, látszik, hogy azért a célkorosztály nálam jóval fiatalabb, hiszen sok volt a párbeszéd és rövid mondatokkal, bekezdésekkel volt tele a könyv. Ha volt esetleg egy hosszabb leíró rész, akkor is érdekessé varázsolta a szerző a mitológiai elemek miatt. Pont annyira, hogy azért mégse menjen át történelem órába az olvasás.
Szoktam hangoztatni, hogy nem vagyok túlságosan nagy rajongója a fantasyknak, de aztán olvasok valami ilyesmit, és elgondolkodom az állításomon. Ez a kötet ugyanis végig izgalmas volt, az első néhány oldal után már alig bírtam letenni, egy nap alatt ki is végeztem az egészet és azonnal elővettem a másodikat.
Percy és Annabeth is nagyon erős karakterek, alig várom, hogy megtudjam, mibe keverednek még a következő néhány részben. Néha persze csináltak ostobaságokat, hiszen mégiscsak gyerekek még, de ennek ellenére mindig megtalálták a helyes utat. Kissé rosszul érzem magam, hogy két tizenkét évest shippelek egymással, de nagyon remélem, hogy a kettejük története később jobban kibontakozik majd. Most viszont még aranyos volt ez a néhány elpirulás.
Glover is nagyon szerethető karakter volt, minden egyes szerencsétlenségével együtt. Mondjuk miután hallhattuk az Orákulum jóslatát, elég egyértelmű volt szerintem, hogy ki fogja majd elárulni Percyt a barátai közül. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy egy teljesen más személy állt minden szörnyűség mögött. Most, hogy már megtudtam, alig várom, hogy megnézzem a filmet is. Valamikor már nekikezdtem Logan Lerman miatt, de szinte semmire sem emlékeztem.
Borító: én az első kiadással olvastam, ennek a zöld színnek nem voltam a rajongója, de összességében nem rossz.
Pozitívumok:
  • izgalmas és érdekes történet
  • szerethető szereplők
  • a görög mitológia kreatív felhasználása
  • letehetetlen
Negatívumok:
  • egy hangyányi kiszámíthatóság
Ajánlom, ha:
  • fantasyra vágysz
  • rajongója akarsz lenni egy lehengerlő sorozatnak

2018. augusztus 16., csütörtök

Abbi Glines: A végzetem - #énésakönyv

Mi ​történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret. 
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret. 
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem. 
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 264

Én és a könyv:
Akkor én most a pozitív vélemények táborát erősíteném. Nem mondom, hogy abszolút nem voltak hibái a könyvnek, de nekem kifejezetten tetszett, pedig nem vagyok nagy rajongója a műfajnak. A romantikus fantasyt viszont szeretem (pl. Luxen), úgyhogy szerintem ezért kedveltem ezt a történetet is. Nem a fantasy, hanem a romantika miatt.
Pagan eleinte nagyon idegesített, amiért ilyen egocentrikus és előítéletes volt, de aztán - mint egy jó young adult történetben - szerencsére megtanulta a leckét, és néha gondolt azért másokra is. Kivéve szerencsétlen Leifre, aki annak ellenére, hogy nem a főszereplő pasi szerepét töltötte be, nekem szimpatikus karakter volt. Ő tényleg törődött a barátnőjével, én pedig nagyjából megértettem Pagant is. Ugyan tényleg önzőség volt, amit tett, elhiszem, hogy félt egy ilyen helyzetben, és nem tudta elengedni a mentsvárát.
Miranda ellenben nagyon idegesítő volt. Tipikus buta lány. Vásárlás, buli, pasik - nagyjából ennyit sikerült megtudni róla.
Ha már férfiak... ó, Dank. A kötet rövidsége miatt nem tudtunk meg róla annyit, mint szerintem jó lett volna, de azért annyira mégis a szívembe lopta magát, hogy úgy gondolom, a következő részben talán igazi könyves álompasivá válik. 
Geeről még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak. Annyira összetett személyiség, hogy véleményem szerint érdemes lett volna neki több oldalt szentelni. Így nincs róla teljes kép a fejemben, csak zavarodottság. Viszont abban biztos vagyok, hogy ő is helyet kap még a második kötetben, úgyhogy várok rá türelmesen.
Negatívként tudom elmondani azt, hogy mennyire rossz ez a fülszöveg. Nagyjából mindent megtudhatunk belőle, szinte az összes poént lelövi. Sokkal jobb lett volna, ha nem olvasom el. Nem is értem, olyan jól felépítette az írónő a titkok felfedését, viszont a leírásban egy az egyben ott van majdnem minden.
Összességében egy borzasztó gyorsan olvasható könyv volt, a rövidsége és az olvasmányossága miatt. Nekem mondjuk ez annyira nem tetszett, mert úgy érzem, egy csomó mindennek lehetett volna nagyobb figyelmet szentelni, így kidolgozottabbá vált volna a történet. Ennek ellenére ment a következő rész a kívánságlistámra, mert jó volt olvasni.
Borító: szörnyű. Ránézek, és egy elcsépelt erotikus regény jut eszembe, pedig ebből a megállapításból csak a regény stimmel. Mi ez a melltartós csaj, plusz félmeztelen pasi kombó? Te jó ég, rémes. Nem is mertem vonaton elővenni.
Pozitívumok:
  • visz magával a sztori
  • könnyen olvasható
  • érdekes
Negatívumok:
  • kicsi kidolgozatlanság
Ajánlom, ha:
  • szereted a Luxenhez hasonló romantikus fantasyket
  • mindössze néhány órás/napos kikapcsolódásra vágysz

2018. augusztus 11., szombat

Boldog könyvfüggő vallomásai Book Tag

Két kedves moly hívott ki a Boldog könyvfüggő vallomásai Book Tagre, amit itt, a blogon fogok kitölteni. Kihívásért köszönet klau0411 és Matka25! :)
  1. Miért szeretsz új könyveket venni? 
    Erre szerintem egyik vásárlásfüggő sem tudna egyenes választ adni. Boldoggá tesznek az új könyvek, az, hogy magaménak tudhatok párat. Valamint sokkal jobb érzés, ha azokat a könyveket, amelyeket nagyon szeretünk, otthon is láthatjuk, nem csak könyvtárból kölcsönözve.
  2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket? 
    Nagyon változó. Nagy hatással van rám egy-egy akció, szeretet- és meglepetéscsomag, olyankor sok könyvre be tudok ruházni. Máskor viszont (mint most, az egyetemre készülve) nem nagyon fér bele a könyvvásárlás, ilyenkor az otthoniakat olvasom.
  3. Hol szeretsz jobban vásárolni (Webshop/könyvesbolt)?
    Teljesen mindegy. Ha webshopról vásárlok, akkor könnyebb, mert tudom, hogy mit akarok, mit keresek az oldalon vagy az akción belül. Könyvesboltban viszont nehezebb a döntés, amikor oda betévedek és meglátom a sok-sok gyönyörűséget, akkor órákkal később sikerül csak választani.
  4. Van kedvenc könyvesboltod? 
    Nem olyan rég nyílt meg Debrecenben az Álomgyár könyvesbolt, amit nagyon szeretek, mert kicsi, de sok értékes kincs van, ráadásul az eladók is kedvesek, illetve sűrűn van akció is.
    Ezen kívül talán a Librit szeretem még különösképpen, azt pedig pont azért, mert mindig nagy a választék, a Fórumosban meg még egy kávé/tea/limonádé kíséretében le is tud ülni az ember lazulni és olvasni.
  5. Szoktál előrendelni? 
    Nem nagyon. Ritkán olvasok E/3-ban íródott könyvet, így általában megvárom, amíg közzétesznek idézeteket az adott történetből, hogy tudjam, egyes szám első személyű. Ha sorozat sokadik részéről van szó, akkor meg úgyis megveszem akkor is, ha kicsit drágább megjelenéskor.
  6. Van havi limited? 
    Egyelőre nem sok saját bevételem van, így anyukám szokott megálljt parancsolni. :D
  7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele? 
    Sajnos most is tilalom van. Ha az ember lánya költözik vidékről Pestre, friss gólyaként, akkor nem túlságosan fér bele a könyvvásárolgatás - legalábbis nálunk. 
  8. Milyen hosszú a kívánságlistád? 
    Húha, elég hosszú. Jelenleg százötvenhét könyv van rajta, viszont mentségemre szóljon, hogy nem szoktam olyan kötetet venni/cserélni, ami kívánságlistán. Így mindig csak azokat gyűjtögetem.
  9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni? 
    Nagyon kíváncsi vagyok a Hitvány Rómeó című könyvre, mert annyira változó értékeléseket olvastam róla, ráadásul az a kívánságlistám első eleme is. Érdekel még a Papír hercegnő folytatása, a Megtört herceg, mert őszintén ötletem sincs, hogy mit fognak kihozni a második részből. A harmadik ilyen történet talán A fiúknak, akiket valaha szerettem, hiszen most jön a sorozat, ami nagyon jónak tűnik, viszont először mindenképpen a könyvet szeretném elolvasni.
Remélem tetszett nektek a bejegyzésem. Ha igen, nyugodtan töltsétek ki ti is a Boldog könyvfüggő vallomásai Book Taget. :)

2018. augusztus 7., kedd

Borsa Brown: Az Arab - #énésakönyv

Megbotránkoztató, ​ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. 
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. 
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek? 
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát. 
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel. 
Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 470

Én és a könyv:
Nagyon bajban voltam azzal, hogy négy és fél vagy öt csillagot adjak a könyvnek. Egyrészt szerintem remekül írta meg az írónő, tehát simán megérdemelné az öt csillagot is, azonban apróságok miatt mégis szőrösszívű maradtam.
A történet főszereplője egy arab herceg, aki konnotatív és denotatív értelemben is egy teljesen más világban él. Általa megismerhetünk egy náluk elterjedt vallást és annak gyakorlását, a nőkhöz és a gyermekekhez, a családhoz való viszonyukat, valamint nagyon sok minden mást is, ami érdekessé teszi a történetet. Így válik igazán különlegessé egy olyan romantikus történet, ami az előbb említett leírások közé bújtatott információk nélkül egyszerűen csak beállhatna a sorba a többi szerelmes, erotikus könyv közé.
Gamal herceg a sztoriban Magyarországra utazik, ugyanis ott akar üzletet kötni. Nos, azt mondjuk nem igazán értettem, miért kötne bárki is üzletet itt, ahol a gazdaság a béka feneke alatt van. Itt megismerkedik egy magyar fordító lánnyal, Csillával, akit először csak az összes többi európai buta libához hasonlít, a későbbiekben azonban nem tud az érzéseitől szabadulni. Véleményem szerint itt változik meg a történet hangulata teljes mértékben, eltűnik a könnyed olvasmányos érzés, és felváltja valami egészen más. Elkezd rendkívül érdekelni a szereplők jellemfejlődése, az arab világ, a konfliktusok megoldása, ésatöbbi, ésatöbbi...
Azt mondjuk fontosnak tartom megjegyezni, hogy ahogyan az ismertetőben is látszik, egy négyszázhetven oldalas kötetről van szó, ráadásul apró betűkkel és minimális sorközzel. Tehát még a rutinos olvasóknak is jócskán neki kell rugaszkodniuk.
Ami még nekem furcsa volt, és talán belefér a spoilermentes kategóriába, az az, hogy a történet viszonylag sok időn átível. Ha jól számolom, olyan másfél évet minimum magába ölel, hiszen a könyv elején Gamal nem megy el családjával az éves zarándoklatra, a végén pedig még hazajövetele után is tart a sztori.
Eleinte nagyon sokszor úgy éreztem, hogy nem tudom magam túltenni a főszereplők felfogásán és nem átlagos gondolatain, ezért azt tudnám tanácsolni, hogy erre mindenki készüljön fel. Utána viszont elkezdtem kicsit jobban megérteni, hogy mi miért történik, valamint a karakterek is sokat változnak. Mindenképp el kell ismernem, hogy szokatlan az egész felfogásmód, amivel Emírék rendelkeznek. Attól különösen undorodtam, ahogy a nőkről és a lánygyermekekről beszélnek. Gamal  ezzel kapcsolatban sokat javult, azonban a körülötte lévőket nem sikerült más színben feltüntetni az írónőnek, ami engem zavart. Nem kedveltem meg Emírt és Ibrahimot, Gamal szüleit meg még annyira sem.
Csilla szimpatikus volt, bár néha kissé bonyolult volt így, hogy az ő gondolatait nem ismertem, hiszen egy nőnél sosem lehet biztosan tudni, hogy mi jár a fejében és miért teszi azt, amit. Alig várom, hogy az ő szemszögéből is elolvashassam a történetet.
Yasmin szintén szörnyen unszimpatikus volt, hiszen pontosan tudta, mi fog történni, hogyan fog működni az élete, ehhez képest végig egy hisztigép volt. Semmi másra nem volt képes, csak ítélkezett és rinyált folyamatosan, ráadásul az elvetemült szerelme szerintem beteges volt, hiszen alig ismerte férjét. Remélem, hogy nem fog sokat szerepelni a következő részekben.
A kötet vége teljes mértékben sokkolt, próbáltam magam meggyőzni, hogy az nem lehet, hogy így zárul, de aztán megértettem, miért volt szükséges. Fáj a szívem érte, de elfogadom.
Egyébként rengeteg változó értékelést olvastam, és azt kell, hogy mondjam, kicsit felidegesített, hogy néhányan azért húzták NAGYON le a könyvet, mert "nem nekik való ez a világ", és mert nem olvasták tovább harminc oldalnál... Na, most ha elolvasol egy négyszázhetven oldalas erotikus könyvet az arab kultúrával kapcsolatban, akkor mit is várj? Segítek: nem az első néhány oldalon fogják megváltani a világot, lesz benne erotika és arab gondolkodásmód. HŰ, MILYEN MEGLEPŐ! Lényeg a lényeg, hogy nem érzem fairnek, amikor azért olvas el valaki valami nem neki valót, hogy aztán jól porig alázhassa. De nem vagyunk egyformák.
Borító: tetszett, nagyon jók rajta a színek együtt. Gamalt végig úgy képzeltem el, ahogy az illusztráción is szerepel.
Pozitívumok:
  • érdekes világ
  • hiteles írás
  • jól megalkotott romantika és szenvedély
Negatívumok:
  • nehéz megemészteni
Ajánlom, ha:
  • érdekel egy teljesen más kultúra
  • szereted az erotikus könyveket