Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.
Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.
Kiadó: L&L
Oldalszám: 432
Én és a könyv:
Nos, végre én is túl vagyok rajta. Alig vártam már, hogy megírhassam a véleményem a könyvről, ugyanakkor mégis ziláltan írom a sorokat, annyi mondanivalóm van.
Bevezetőként fontosnak tartom elárulni, hogy nem voltam biztos benne el kéne-e olvasnom a történetet, mert bár Leiner Laura Szent Johanna-kötetei szerettették meg velem az olvasást, illetve szerintem életem végéig örök kedvenc marad a sorozat, a Bábel és az Akkor szakítsunk után a Bexi-könyvek már kicsit sem tetszettek. Úgy éreztem, kinőttem ezekből a kiskamasz irományokból, így aztán az Ég veled visszhangja után kétségekkel tele láttam neki az olvasásának. Mert persze azért mégsem tudtam ellenállni a megvásárlásának.
Ha jól tudom, az Ég veled volt Leiner Laura huszonharmadik kiadott könyve. Már említettem a SzJG iránt érzett szerelmemet, az azelőtti köteteit sajnos nem olvastam, viszont a Bábelt igen, ami nem volt annyira maradandó, de tetszett, valamint az Akkor szakítsunk című olvasmány is ott van a polcomon, az érzéseim hasonlóak, mint a Bábelnél. Aztán jött a Késtél, amit iszonyúan vártam, hiszen végre ismét egy sorozat következett, nekem mégis hatalmas csalódást okozott. Nem voltam tagja a Nagy Márk fanklubnak, igazán nem is élveztem, úgyhogy a többi részt már meg sem vásároltam.
Bizton állíthatom, hogy mind közül az Ég veled az legkomolyabb, legmélyebb mondanivalót tartalmazó könyv. Talán hívhatnám a "legfelnőttesebbnek" is. Persze nem maradhattak el a kamasz poénok, a tiniszerelem és a visszatérő faviccek, ám mégis olyan témát érint, amiről eszembe se jutott volna, hogy írni fog. Mert valóban nem véletlen az a "gyász" szócska a címkék között.
Újvári Hanna másfél évvel a történet kezdete előtt veszítette el édesanyját. Így most apjával ketten próbálkoznak a fájdalom, a gyász és az emlékek rossz érzést kiváltó megjelenése ellen. A sztori tehát az igazgatói iroda előtt veszi kezdetét, mikor Hannát felkérik a mindenki számára ismeretlen iskolák versenyén való elindulására három társával együtt. Főszereplő lánykánk kezdetben azonnal elveti az ötletet, fél egyedül hagyni a házban édesapját, ám mikor meghallja a beszélgetést a kétségbeesett apuka és nagymama között, úgy dönt, mégis elvállalja a felkérést.
Hanna és három másik iskolatársa, a "párnaplábnap" Lóri, a vízilabdás Bernadett és a robotika-szakértő később felettébb idegesítő Zsombi így aztán reggel elindul az akkor még rejtélyes, majd később elárult helyszínre, a Bükkbe.
Emlékeim szerint a verseny első négy napjába nyerünk betekintést (két hétig tart az egész), közben változatos feladatokkal szembesülünk, és jön az, ami természetesen elmaradhatatlan egy Leiner Laura könyvben... a szerelem. Hanna ugyanis felettébb meglepő módon közelebbi kapcsolatba kerül az egyik riválissal, a fekete csapat kajakosával, Kornéllal. Sajnálom, hogy egyelőre csak ennyit kaptunk a szerelmi szálból, mert a belső monológokon kívül itt láthattuk igazán megnyílni Hannát, viszont meg is értem, gondolom majd a második és harmadik kötetben jobban elmélyül a kapcsolat, nagyobb szerepet kapnak ezek az érzelmek.
Az Iskolák versenye első részének elolvasása után még nem tudhatjuk, miért Ég veled a cím. Remélem, hogy nem negatív befejezést kap majd a trilógia, ez így eléggé lehangoltságot sugall. Értem én, hogy komolyabb mű, de légyszi-légyszi, egy Leiner Laura alkotásnak nem lehet szomorú a vége.
Egyébként maga a könyv egy Avenged Sevenfold idézettel indul, aminek először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, pedig a szöveg rávilágít a szerettek elvesztésére, majd a történetben is megjelenik a So Far Away. Ezután kapunk egy részletet is - mint később kiderült a könyv végéről származik -, ez igazából szerintem teljesen felesleges volt, nem igazán tudtam értelmezni, és annyira nem is volt nagy mondanivalója, hogy a vége után bizsergető érzés fogjon el a visszatéréskor.
Az idézet és a rövid előzetes után lineáris idősíkon halad a történet, a múltat pedig fokozatosan ismerhetjük meg. Egyre inkább belelátunk Hanna gondolataiba, megismerhetjük az érzelmeit. Személyes kedvencem volt a karkötős jelenet, bár tudnivaló volt, hogy lesz még az ékszernek szerepe, amikor az elején felhívja rá az apuka a figyelmet. Ha egy kicsit is ismerjük már Laurát, akkor tudhatjuk, hogy teljesen tudatosan csinál mindent. Szóval főszereplőnket belevágják a medencébe, aminek következtében a karkötő - ami még az anyukájától maradt meg - elszakad. Ezzel együtt Hanna érzelmei is kiszakadnak, végre kitör belőle az annyi ideje elfojtott fájdalom. Imádtam.
Mátéról egy idő után igazából lehetett sejteni, hogy valami nem okés, aki szokott figyelni is arra, amit olvas, az nagyjából várta is a problémát, miután a csapattársa elejtett róla egy-két megjegyzést. Ennek ellenére számomra a legidegesítőbb jellem mégsem Máté volt, hanem Zsombi, aki olyan szinten gyerek, annyira naiv és szinte már buta (mármint az élethez, hiszen azt tudjuk, hogy egyébként egy eszes srác), hogy egyszerűen irritált a viselkedése, az értetlensége és az, hogy nem tudta felfogni a feladatát. Nagyon kíváncsi vagyok milyenné válik a karaktere a következő részekben.
Hanna jellemfejlődését és fokozatos megnyílását is muszáj kiemelnem, az elején ugyanis nekem nem volt annyira kedvelt szereplő, majd egyre inkább szívembe zártam. A legkülönlegesebb mégis Lóri, akivel ugyan elég nagy párhuzamot lehet húzni a SzJG-ben megismert Zsoltival, mégis tőle kaptuk a legtöbb poént, extrát, könyv hangulatát felhúzó megnyilvánulást.
Én tehát mindenképp megveszem majd a trilógia második kötetét (reményem szerint a harmadikat is), és elmondhatom, hogy rendkívül pozitív csalódást okozott az első könyv. Nem olyan volt, mint vártam, sőt, teljesen más, mint bármelyik eddig megjelent Leiner Laura alkotás, ám így volt tökéletes. Végre valami új, ami megőrizte az írónő stílusát, viszont teljesen mást hozott témában.
Borító: az egyik legjobb része a könyvnek, nekem nagyon tetszik. Letisztult, szép.
Pozitívumok:
- kidolgozott karakterek
- érzelemdús történet
- szerethető szereplők
- izgalmas, érdekes alapötlet
- kiszámíthatatlanság
Negatívumok:
- visszatérő, ezáltal unalmassá vált poénok
Ajánlom, ha:
- tetszettek az írónő eddig megjelent könyvei, illetve akkor is, ha nem, hiszen nagyon sok mindenben más, mint a többi
- kellemes, de mégis szívbemarkoló történetre vágysz
- megelégszel a kevés romantikával (itt ugyanis nem azon van a hangsúly)
