Ariana dla WS | Blogger | X X

2018. szeptember 23., vasárnap

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet - #énésakönyv

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to Breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 494

Én és a könyv:
Annyi jót hallottam erről a könyvről, hogy mindenképpen szerettem volna én is beszerezni. Mivel szinte ebben a pillanatban fejeztem be, még nagyon vegyes érzéseim vannak. Egyrészt nagyon jó olvasásélményt nyújtott, másrészt meg legszívesebben széttépném az egész kötetet apró darabokra. Persze miután kívánságlistára raktam a második részt.
Alapvetően egy nagyon nehéz témát boncolgat a könyv. Sok olyan értékelést olvastam, hogy kár volt ezt ötszáz oldalon keresztül húzni-nyúzni. Én ezzel nem értek egyet. Igen, nem könnyű túljutni az első néhány száz oldalon, de a végkifejlet szempontjából örülök neki, hogy ilyen hosszú volt. Így elég jól megismerhettük a szereplőket és a helyzetet.
Az egész történet tulajdonképpen a családon belüli erőszak körül forog, ezért is nagyon hatásos a borító, ami kifejezi, hogy mennyire el sem tudjuk legtöbben képzelni, néhány zárt ajtó mögött mi történik. 
Kivételesen mielőtt rátérnék a főszereplőre, hadd beszéljek kicsit a mellékszereplőkről. Ugyanis egyszerűen imádtam Sarát és Evant! Sara pontosan olyan, amilyennek egy tökéletes legjobb barátnőnek lennie kell. Mindene megvan, nincs oka panaszra, mégis végig Emma mellett marad, úgy próbál neki segíteni, ahogy csak tud. Nagyon szerettem az egész könyv alatt.
Természetesen nem elhanyagolható Evan sem. Végre kaptunk egy olyan könyves álompasit, aki nem rosszfiú, nincs tele tetoválással és nem utálta először a lányt. Sőt, még csak csúnyán sem beszélt vele! Azonban mindent megtett a kapcsolatért és azért, hogy Emmának jó legyen. Képes lett volna bármit feláldozni érte.
Az egész sztori alatt nem tudtam eldönteni, hogy Carolt vagy George-ot gyűlölöm jobban. Carol olyan dolgokat tett, amikre nincs mentség, és amiért örökre börtönbe kéne küldeni, azonban George végignézte az egészet, és soha nem tett ellene semmit. Vagy inkább hibáztatta ő is Emilyt, mert az sokkal könnyebb volt. Jobb embernek minősül-e tehát? Számomra nem.
Emma... Ő volt az, aki miatt fogalmam sincs, mit gondolok erről a könyvről. Mindig azt hangoztatta, hogy mennyire jót akar a két kicsinek, ezért nem szól senkinek a problémákról. Nekem ez leginkább butaságnak tűnt. Mégis mi a garancia arra, hogy a bántalmazó nem teszi majd meg ugyanezeket másokkal is? Komolyan inkább ott hagyná őket ilyen szülőkkel?
És akkor meg is érkeztünk a másik ponthoz, amiért kételyeim vannak. Merthogy tulajdonképpen azt "tanítja" ez a könyv, hogy ha bántalmaznak, akkor az egyetlen lehetőséged a menekülés. Ezt pedig úgy gondolom, magyaráznom sem kell. Nagyon remélem, hogy ezzel kapcsolatban történik majd valami változás a következő részekben, mert ez így nem igazán való érzékeny, vagy hasonló cipőben járó fiatalok kezébe. Abszolút semmi okos dolgot nem reklámoz, mondjuk, hogy beszélj róla valakinek, ha ilyesmi történik veled. Ez szerintem óriás hiba.
A vége egyelőre óriási talány nekem, nagyon kíváncsi vagyok, hogy abból mit fognak kihozni. Vannak ötleteim, de semmiben sem vagyok már biztos. Mindenesetre biztosan el fogom olvasni a második részt a későbbiekben.
Borító: ahogy már kitértem rá, fantasztikus. Nagyon eltalálták a mondanivalót.
Pozitívumok:
  • szerethető szereplők
  • könnyen olvasható 
  • fontos témát boncolgat
Negatívumok:
  • idegtépő cselekmény
  • rossz példa
Ajánlom, ha:
  • érdekes könyvet akarsz olvasni
  • szereted a romantikát, de nem bánod, hogy eltörpül egy másik fontos szál mellett

2018. szeptember 21., péntek

Penelope Ward: Stepbrother ​Dearest – Legdrágább mostohabátyám - #énésakönyv

Nem kellene akarnod őt. 
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét. 
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni. 
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába. 
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá. 
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult. 
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába. 
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et. 
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele. 
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette! 
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem. 
Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 312

Én és a könyv:
Igazság szerint először eléggé meglepődtem, hogy molyon ennyire magas százalékot kapott a könyv. Tudom, hogy egy romantikus/erotikus/tabu történet általában jóval több kritikát és negatív hozzászólást kap, így úgy gondoltam, nagyon jónak kell lennie.
Az eleje egy majdnem tipikus new adult sztorival indult, a kedves lány és az undok, beképzelt, sérült rosszfiú találkozásával. Volt viszont egy kis tabu az egészben, hiszen a srác a lány mostohatestvére volt. Semmilyen jellegű vér szerinti kapcsolat nem volt köztük, azonban mégis valahogy fura az egész, hiszen ahhoz az emberhez vonzódtak, akivel egy fedél alatt éltek - családi kapocs által. Én már ezen is nehezen tudtam túltenni magam.
Mindegy, elfogadtam a helyzetet, ez egy ilyen könyv, erről szólt az egész. Az első rész tehát eléggé olvastatta magát, viszont kissé lapos is volt. Nem volt vele probléma, csak majdnem ugyanolyan volt, mint az összes többi rubin pöttyös.
Számomra sokkal izgalmasabb volt a második rész, amikor már a felnőtt Elec és a szintén felnőtt Greta szemszögéből láthattuk a dolgokat. Elecet végtelenül sajnáltam, amiért nem igazán volt lehetősége változtatni a katasztrofális családi helyzeten. Nem érdemelte azt, amit egész életében kapott, hiszen ő semmiről sem tehetett.
Gretával is együtt tudtam érezni, egyedül azzal a kialakult szituációval volt bajom, hogy amíg ők próbálták elkerülni az elkerülhetetlent, Elecet várta a gyönyörű és kedves barátnője. Ezt szerintem lehetett volna mellőzni valahogy, nekem legalábbis fájt a szívem, amiért egyszerre akartam együtt a két főszereplőt és közben pofon vágni Elecet, amiért ilyen gondolatai és cselekedetei vannak egy másik lány iránt. Nem lettem volna Chelsea helyében, az biztos.
Talán a legunszimpatikusabb szereplő (Randy mellett) Greta anyja volt. Engem ugyanis mindig az olyan szereplők idegesítettek a legjobban, akik pontosan tudtak mindenről, mégsem tettek a dolgok ellen semmit, inkább csak csendben figyeltek, mert az egyszerűbb.
Sullyt imádtam, ő volt a legnagyobb egyéniség az egész könyvben. Kár, hogy nem kaptunk belőle többet. Vele ellentétben női főszereplőnk első barátnője szerintem teljesen jelentéktelen volt, már a nevére sem emlékszem.
Összességében úgy gondolom, hogy kissé kidolgozatlan volt a kötet. Nagyon-nagyon kevés volt ez a háromszáz oldal egy ilyen sok évet felölelő történetre. Hiányzott, hogy többet tudjak például Elec anyukájáról vagy Greta elmúlt hét évéről. 
Amíg nem értem a végére, addig meggyőződésem volt, hogy ez egy sorozat lesz.
Borító: jaj, miért?! Csak félmeztelen pasis borítóval lehet manapság eladni egy könyvet? Elő se mertem venni nyilvános helyen...
Pozitívumok:
  • megható
  • érdekes romantikus történet
  • könnyen olvasható
Negatívumok:
  • kidolgozatlanság
Ajánlom, ha:
  • romantikarajongó vagy
  • szereted a rubin pöttyös könyveket
  • könnyed kikapcsolódásra vágysz

2018. szeptember 12., szerda

Colleen Hoover: Slammed ​– Szívcsapás - #énésakönyv

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 294

Én és a könyv:
Nem igazán tudtam, hogy mit várjak a könyvtől. A szerző Collen Hoover aki óriási rajongótáborral rendelkezik, én azonban kissé közönyös vagyok a könyveivel kapcsolatban. Olvastam a Reménytelen című alkotását, engem viszont elkerült az a hatalmas extázishulllám, amire sokan hivatkoztak. Nem volt rossz történet, csak számomra egyszer olvasós. Így tehát túlságosan nem érdeklődtem a többi könyve iránt. Kívánságlistára tettem a Szívcsapást és még néhány másik munkáját, de soha nem tartoztam azok közé, akik rohantak a könyvesboltba, amint megjelent az írónő egy újabb kötete.
Sikerült hát megszerezem a Slammedet és igazság szerint nem változott sokat a véleményem.
Egy nap alatt kivégeztem, mert szinte olvastatja magát. Annyira nem a kíváncsiság hajtott, ugyanis nagyjából az első jelek után ki tudtam találni, hogy mik fognak még történni, illetve mi lesz a végkifejlet. Pedig az én logikám aztán igazán nem mondható jónak.
Az alap sztori egy lányról (és családjáról) szól. A lány, Layken nemrég elvesztette édesapját, és a teljes elszegényedés elől menekülve családostól elköltöznek otthonról. Ekkor jön be a képbe egy fiú, majd a klasszikus tiltott szerelem. Eddig semmi extra, nagyjából bármelyik másik young adult regényről is szólhatna a leírás. Itt azonban a hangsúly az apróságokon van. Azon, hogy Collen teljesen váratlanul belekeverte könyvébe a slam poetryt, hogy miért tiltott az a bizonyos szerelem és hogy mennyi tragédia éri azokat a szerencsétlen gyerekeket...
...és akkor itt rá is térnék az egyik legnagyobb problémámra. Ha alapvetően érzelmes vagy labilis idegrendszerű vagy, ne olvasd el ezt a könyvet! Annyi szomorú (és olykor hihetetlenül abszurd) dolog történik benne, hogy szinte mindig vagy sír valaki, vagy hisztérikus állapotban van. Engem nagyon lehangolt az egész, pedig voltak benne kifejezetten jó pillanatok is. Alig vártam, hogy elkezdhessek utána egy olyan könyvet, amiben senki nem haldoklik, vagy esetleg már meghalt.
Lake volt a világon a legidegesítőbb főszereplő, akit valaha kitaláltak. A fülszövegben az áll, hogy apja halála után ő próbál támaszt nyújtani öccse és anyukája számára. Ehhez képest az egész könyv alatt úgy éreztem, soha nem találkoztam még ennyire önző karakterrel. Állandóan csak magára gondolt, hisztizett, csapkodta az ajtót, sírt, ordibált, miközben cseppet sem törődött azzal, másoknak milyen lehet. Komolyan az a véleményem, hogy kilencéves kisöccse érettebben viselkedett nála. 
Will jó arc volt, nem mondhatnám rá, hogy olyan tipikus könyves álompasi, de kedveltem. Minden elismerésem neki, amiért elviselte Lake kirohanásait, illetve magát a lányt is.
Összességében tehát vegyesek az érzelmeim. Kíváncsi is vagyok a második részre meg nem is.
Borító: miért?! Egyáltalán nem fejez ki semmit. Egy széken ülő lány szörnyű fényviszonyokkal.
Pozitívumok: 
  • kreatív és egyedi fordulatok (pl. slam)
  • kellemes mellékszereplők
Negatívumok:
  • lehangoló történet
  • idegesítő főszereplő
  • könnyen kikövetkeztethető "csavarok"
Ajánlom, ha:
  • elvetemült CoHo rajongó vagy
  • szereted a rubin pöttyös könyveket