Ariana dla WS | Blogger | X X

2018. július 18., szerda

Top 5 agyrém könyves karakter 2018-ban

Még régebben hívtak ki erre a book tagre, azonban eddig nem volt lehetőségem összeírni, valamint most olvastam el annyi könyvet, hogy könnyű legyen a válogatás. 
A tag lényege, hogy összegyűjtsük a 2018-ban elolvasott könyvek közül az öt legszörnyűbb szereplőt. Sorrendet nagyon nehéz lett volna állítani, így én maradtam a felsorolásnál. Íme:

😀 Jane, a Los ​Angeles üdvöskéiből
Annyira buta volt az a lány sokszor, hogy az már fájt. Természetesen mindenkivel kedves és naiv, mint egy tyúk. Az egész könyvön keresztül csak a legjobb barátnőjével rúgja össze a port, aki amúgy pont az egyetlen volt, aki mellette állt.

Bár a könyv témájával eléggé együtt tudtam érezni, Clare megőrjített. Aidan folyamatosan küzdött volna érte, de ő egyszerűen nem bírta eldönteni, hogy mit akart. Közben persze baromi önző volt, és csak magával törődött. 

😀Daniel, a Bridget ​Jones naplójából
Imádom Hugh Grantet, ezért fájva írom a sorokat, de Daniel Clever karakterét ki nem állhattam. Egy hazug csaló, aki nem bírja Bridgetet békén hagyni, pedig egyértelműen nem mellette várja a boldogság.

😀Elena, az Ébredésből
Egyáltalán nem olyan, mint a sorozatban. Elena önző, idegesítő, beképzelt és még buta is. Bővebben  ezt kifejtettem az értékelésemben.

😀Kinga, az Egy év, tíz hibából
Ha olvastad az értékelésem, akkor nem sok értelme van ezt ragozni. Kinga eszméletlenül idegesítő karakter. Komolyan, hogy lehet valaki nagyjából egy hónap alatt három emberbe szerelmes?! Talán ő magasan a csúcs.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése