Porkának túl sok feladata van, és túl sokan ellenőrzik mit csinál, ám egy Rémálom ritkán engedelmeskedik a szabályoknak.
Porka Evergím harmadikos az Akkordél Akadémián, és nincs más vágya, mint együtt lenni a barátjával, Eli Bookerrel. De a sors szó szerint távol tartja őket egymástól. Porka ugyanis Rémálom, aki be tud lépni Eli álmaiba. Ám egy ősi átok szerint, ha igaz szerelem bontakozik ki közöttük, az tragédiához vezet. Porka és Eli vállalná a kockázatot, de a hatalom másképp gondolja: kísérőt jelölnek ki melléjük, aki vigyáz, hogy a kapcsolatuk szigorúan plátói maradjon.
Ha ez nem lenne elég, elég komoly megbízást kapnak, hogy álomlátó kötelékükre támaszkodva segítsenek megtalálni a fekete mágia valaha ismert legnagyobb hatalmú eszközét. Az Animus Mortem feltámasztja a holtakat, de az élők lelkének kiszívása útján… így hollétének kinyomozása valóban élet-halál kérdése.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Porka egyik barátját gyilkossággal vádolják, és az illető számít rá, hogy Porka tisztázza. Mélyre kell hatolnia Eli álmaiban, ha ki akarja deríteni az igazságot, és meg akarja találni a módját, hogyan legyenek végre igazán együtt!
Ismerd meg rejtélyes világát!
„Milyen pompás a befejezése ennek az imádnivaló sorozatnak! Jó régen olvastam a második részt, de nagy izgalommal ugrottam fejest a mágikus világba. Abszolút IMÁDOM ebben a könyvben a mágiát!” – Jessi, goodreads.com
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 414
Én és a könyv:
Az Akkordél Akadémia utolsó, befejező kötete, amit már nagyon vártam. Miután az elsőt érdemesnek tartottam a trilógia továbbolvasásához, a második kissé vontatott volt, kíváncsian voltam, hogy mit tartogathat számomra a harmadik rész.
Eli és Porka nagyon aranyosak voltak az elején, szinte hihetetlen, hogy egy tiniszerelem ennyire erős, de hát ezért beszélünk könyvről és nem a valóságról. Aztán jött a bonyodalom, így a boldogság ismét nem tartott sokáig. Kezdetben elég zavaros volt ez a Halál Szíve - téma, de elég romantikus alkat vagyok, úgyhogy számomra nem is igazán ezen volt a hangsúly, hanem inkább a látomáson, illetve azon az idióta Taplingeren, aki magasan a legidegesítőbb személy volt számomra az egész könyvben. Egy házsártos, az életben pozitívumot nem találó Akarat Őr, aki az egyetlen boldogságra való szánalmas próbálkozását abban lelte, ha két kamaszt cseszegethet. Ráadásul felettébb bosszantó volt, hogy szerencsétlen Porka egyetlen álmot sem tudott tőle megbeszélni Eli-jal, így ez hátráltatta a cselekményt is.
Az uroborosz határozottan egy különlegessége volt a történetnek, így, hogy az újjászületést fejezte ki, egyértelműen csak egy embert tudtam hozzá társítani, de nem volt baj, hiszen alapból sejteni lehetett, hogy az utolsó kötetben visszatért majd a Vörös Nagyvarázsló.
Szeléna és Lance kapcsolatát, illetve a nehézségeiket különösen érdekes volt olvasni, el tudtam volna viselni egy kicsit többet belőlük, vagy mondjuk egy az ő szemszögükből, az ő történetükről készült verziót is. Soha ne mondd, hogy soha - ebben bízom.
Sajnáltam, hogy Moira nem kapott nagyobb szerepet ebben a kötetben, illetve hogy a lánya mai napig nem tud benne bízni igazán, de aztán a végén ismét bizonyított, úgyhogy megérte rá várni. Én személy szerint végig attól féltem, hogy majd meghal, azt ugyanis nagyon sajnáltam volna. Egyébként nagy kár az olvasók szempontjából, hogy a Moira által adott pendrive megsemmisült, kíváncsi lettem volna az ő gyanúsítottjaira.
A könyv harmadánál megjelent a tipikus figura, a jellegzetesen bosszantó rendőr. Valentine ugyan már rögtön az elején is szereplő volt, magasan annál a jelenetnél volt a legirritálóbb, amikor kihallgatta Porkát.
Számomra az egyik legjobb jelenet az volt, mikor a mi kedvenc minden lében kanál főszereplőlányunk végre megadta Katarinának, ami az első perctől kezdve járt volna. Ugyan Porkát azonnal elfogta a rossz érzés, illetve a bűntudat, szerintem kiváltképp remek pillanat volt.
Nem lett volna az Akkordél Akadémia, ha nem bukkan fel Paul... Te jó ég, pedig majdnem a könyv feléig már reménykedtem, hogy valamilyen csoda folytán elfelejtődött, vagy majd csak a történet tetőpontjánál debütál, de nem. Még mindig felháborító számomra, hogy hogy tud mindenki megbízni, vagy legalább is fontos információkat kikotyogni egy ilyen embernek, aki már többször átverte a csapatot.
Utálom a kígyókat, mindennél jobban félek tőlük, ezért majdnem rókáztam, mikor azt kellett olvasni, ahogyan egészben felfal valakit. Miért, könyörgöm, miért pont kígyó?! Akármilyen sátánfajzatot kitalálhattak volna helyette, csak ezt ne! Ráadásul mint Eli-tól megtudhattuk, utána rá is rátámadt.
A végére megint kiderült, hogy sejtéseim nem csaltak, pontosan az az ember volt a tettes, akire az első perctől kezdve, sőt, igazság szerint a második kötet óta gyanakodtam. Persze ott volt még Paul, aki az én bűnbocsánatomat - Porkáéval ellentétben - most sem kaphatta meg, túl sunyi és alattomos volt hozzá egész végig. Viszont a nem meglepő fordulatokért cserébe kaptam egy komolyan félő veszélyt, miszerint Eli meg fog halni. Tényleg nagyon nehezen álltam meg, hogy ne lapozzak a könyv utolsó oldalára, de aztán szerencsére sikerült. Velő kevésbé volt jelen, mint azt először hittem volna, de tulajdonképpen nem bántam, így is tökéletes volt.
Számomra nem volt teljesen tiszta, hogy Porka és Eli végül hogyan szabadult meg, de happy endet kaptak, illetve a mi fekete főnixünk is, aminek főképp örültem. Végül tehát mindenki megkapta a méltó befejezést, a trilógia is, én pedig bízom benne, hogy az Álomcsapat továbbra is megmenti az egész mágusvilágot.
Borító: harmadjára is egy jó nagy nemet kap tőlem, még mindig nem tudom felfogni, hogy lehet így elrontani három könyvet is egy ilyen szörnyű külsővel.
Pozitívumok:
- Porka és Eli
- sok szálon futó, de követhető történet
Negatívumok:
- rajongsz a vörös pöttyös könyvekért, illetve a misztikus világért
- szereted a könnyű krimiket és a romantikát
