„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott.
Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.”
A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is.
Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…
Én és a könyv:
Néha úgy éreztem, elszorul a torkom, és perceken belül megfulladok. Amikor megemlítettem anyának, megnyugtatott, hogy az egész csak pánik, igyak egy csésze citromfű teát.
Picit bajban voltam, mert 2018-ban olvastam az első részt, és nem igazán szeretek újraolvasni. Arra viszont emlékszem, hogy nagyon szerettem a Léggömböket, és a fülszöveg felelevenítése után be is ugrott nagyjából a történet. Az írásmód azonban nem rémlett, így ezzel néhány oldalon keresztül még barátkoznom kellett az Utánadban.
Picit mellékes, de azzal kezdeném, hogy ez a borító még gyönyörűbb, mint az előző, nagyon tetszenek a színek, Budapest a háttérben, ami szimbolizálja a költözést és a helyszínváltozást. A rajz is jól kiegészíti a történetet szerintem.
Dorka élete egy ördögi kör, maga a megtestesült elcseszett sors, mert látszólag semerre nem tud lépni igazán, pedig mindenképpen kellene neki. Megszülte a kisfiát egy óriási tragédia közepette, borzasztó fiatalon, teljes kilátástalanságban. Nem is igazán sikerült felnőnie a feladathoz, és ezt érzékeli ő is, folyamatos kudarc számára az anyaság - de ha ez nem lenne elég önmagában is, az apja azért szereti emlékeztetni is rá.
Hogy megpróbáljon változtatni élethelyzetén, Budapestre költözik heti öt napra, a Sebestyén-család segítségével (végülis hol apukáéval, hol Domáéval). Ezzel viszont az a nagy probléma, hogy addig kisfia a szüleinél marad, ők viselik gondját, így Dorkának már a hiánnyal, a teljesen kudarcot vallott szülői szerep érzésével és a magánnyal is meg kell küzdenie. Egészen addig, amíg fel nem tűnik Jani.
Janival kapcsolatban nekem - Dorkához hasonlóan - eleinte nagyon vegyesek voltak az érzelmeim, amiben talán közre játszott az is, hogy most először éreztem azt egy romantikus ifjúsági regényben, hogy az írónő nem kifejezetten akarja velem megszerettetni a karaktereit. Ő csak megmutatja őket, csupaszon, úgy, ahogy vannak, és majd eldöntöm, hogy mennyire tudom megfejteni őket - és mennyire kedvelem meg mindannyiukat ezután.
A véletlenek már csak ilyenek; úgy tesznek, mintha jobban tudnák, mi jó nekünk, és mi nem
- és így volt ez ezzel a könyvvel is. Először nem tudtam hova tenni, az elején párszor félre is akartam tenni. Felidegesített ugyanis, hogy Dorkának egyszerűen semmi nem sikerül, hogy még egy tinédzser is tudja, hogy nem hagyhat ott egy kisbabát egy kanapén. Utána eszembe jutott, hogy gyakorlatilag Dorka maga is egy kisbaba még, aki eddig mindentől megijedhetett, ami vele történt. És ez a tudat pedig elszomorított.
Elképzelésem sincs, hogy boldogultam, mihez kezdtem volna a helyében. Nem értem, miért viselkedtek a szülei sokszor úgy, ahogy, hogy miért nem voltak igaz barátai, akik mellé álltak, vagy bárki, aki nem úgy vette le a válláról a terhet, hogy közben még mélyebbre taszította.
Mindezeket pedig nagyon nehéz és megterhelő volt olvasni, kicsit talán csalódás is volt ez a kötet az előzőhöz képest. Én szeretem a Jani-típusú embereket, azokat az egyszerű arcokat, akik csak úgy visszarángatnak az életbe, mert ők ilyenek. Mégis hiányzott az a kitartó pozitivitás, ami talán Matyival együtt halt meg a történetben, ami eléri, hogy ne csak bosszankodj vagy szomorkodj az olvasottakon, hanem megkönnyebbülj és mosolyogj is.
A vége szerintem már túlságosan szürreálisan alakult, kicsit összecsapottnak éreztem. Ráadásul sok mindennek jó lett volna még a lezárásáról olvasni, spoiler nélkül csak például, hogy hogy fogadtak mindent a munkahelyen, bevették-e Dorkát a csoportba, sikerült-e barátokat szerezni, hogyan alakult az életük - immáron nem csak Marcival.
Nem bántam meg, hogy elolvastam a második részt, de az biztos, hogy nem ért fel a Léggömbökhöz.
.png)