Egy őszinte felütéssel kezdenék: annyira sok szörnyű könyvet olvastam mostanában, hogy kellett már valami, amiről pontosan tudom, mire számíthatok. Valami, ami biztosan jó lesz.
Nem csalódtam.
Az otthoni Sherlock-gyűjteményből csak ez a kötet, valamint Az utolsó meghajlás hiányzik, ezért könyvtárból szereztem előbbiből egy példányt, hogy a harmadik gyűjteményt is kipipálhassam.
A Mark Gatiss Előszó szerintem nagyon jól sikerült az elején, bár én nem tudtam így névről, hogy ő kicsoda - pedig láttam Benedict Cumberbatch Sherlockját. Miután azonban rákerestem, egyből össze is állt a kép, és szerintem borzasztó jól eltalálta, hogyan kell egy ACD könyvet "elindítani".
Most pedig nézzük a novellákat:
Botrány Csehországban:
Az első történet rögtön rendhagyó, ugyanis maga a bűntény is különleges, ahogyan az is, hogy a detektív hogy viszonyul a vádlotthoz. Arról pedig nem is beszélve, hogy ha szigorúan vesszük, ezt a megbízást Sherlocknak végülis nem kifejezetten sikerült megoldani. De erről többet nem is szeretnék elárulni, olvassátok el és megértitek. Mindenesetre ez pont egy olyan novella volt, amit nem bántam volna, ha hosszabban tudok olvasni. Igaz, így is ez volt az egyetlen a kötetben, amit több részre tagolt a szerző.
A Vörös Liga:
Egy újabb kifejezetten különös rejtély, ami elsőre mulatságosnak hathat, hiszen a két barát - Holmes és hű társa, Watson - is megmosolyogja az ügyet elsőre.
Én valahogy úgy érzem, ez volt a legkevésbé "Sherlockos" felgöngyölítés, ahogy visszagondolok rá, talán csak a térdnél kopott nadrág és a padlókopogtatás vezette rá a detektívet egy-két dologra, túl sok okfejtés nem volt azzal kapcsolatban, hogyan jött rá mindenre. Innen származik viszont az új kedvenc idézetem: "Az egész életem nem más, mint folytonos törekvés, hogy a létezés megszokott banalitásától mentesüljek."
Az elmaradt esküvő:
Nem sok olyan Holmes-történet van, ahol ki tudok találni mindent előre, de most büszkén jelentem, hogy magam is rájöttem a teljes turpisságra, sőt igazából teljesen egyértelmű volt számomra. Ettől függetlenül is jó volt viszont olvasni a novellát, nagyon szeretem azokat a részeket, amikor Sherlock pontos megfigyeléseit követhetjük végig, borzasztó érdekes, ahogyan működik az ő karakterének elméje.
A Boscombe-völgyi rejtély:
Az előzőhöz hasonlóan a gyilkos személyét szerintem itt is viszonylag könnyen meg lehet fejteni, miután az egyik szereplő elárult egy lehetséges indokot. Mégis élvezetes volt az egész a nyomozás miatt, ahogy a főszereplő detektív a rendőrséget megszégyenítő módon jön rá mindenre.
Az öt narancsmag:
Ezt a történetet éreztem talán a legösszecsapottabb novellának, főleg ahhoz képest, amilyen felvezetőt kapott Watsontól az elején. Igazából a rejtélyt a lexikon segítségével sikerült megoldani, a szálak pedig csak úgy maguktól rendeződtek a végén. Abszolút kilóg számomra a sorból sajnos.
A ferdeszájú:
Nekem ez a rész tetszett az egyik legjobban az egész kötetből, annyira jól kitalált történet volt, pedig még gyilkosság vagy olyan óriási nagy bűntény sem zajlott le benne. Rögtön az eleje érdekesen (és szürreálisan) indult az ópiumbarlanggal, utána pedig csak fokozódtak a furcsaságok. Utólag visszagondolva nagyon is egyértelmű lehetett volna a vércseppek után minden, mégsem jöttem rá semmire. A feleség idiotizmusa és tanácstalansága mondjuk megér egy misét.
A kék karbunkulus:
Vegyes érzéseim vannak ezzel a novellával kapcsolatban, mert maga a történet nagyon különös volt ezzel a liba-vonallal, viszont az elején - most először - éreztem azt, hogy Sherlock tényleg csak ráhibázik, és ez a sok véletlenül eltalált dolog egyszerűen már nem befogadható. Ami így talán butaság lehet, hiszen Holmes mindig is azt mondta, hogy a lehetőségek közül a legvalószínűbbet választja, így jut el a megoldáshoz - mégis itt tűntek a legkevésbé alátámasztottnak az érvek a kalap viselőjével kapcsolatban.
A pettyes pánt:
Ha a leghátborzongatóbb történetet kéne kiválasztanom a könyvből, akkor kétségkívül A pettyes pánt lenne a befutó. Álmomban sem gondoltam volna, hogy pontosan ki (?) lesz a gyilkos, főleg mert rettegek ezektől az egyedektől. Nagyon brutális és furfangos volt az egész bűntény.
A mérnök hüvelykujja:
Minden Sherlock-kötetbe kell valami kissé gyomorforgató is, és ebben ez a novella töltötte be ezt a szerepet. Az egészben levágott hüvelykujj, a gerinc törésének roppanása és hasonló leírások miatt kicsit nehézkesen olvastam reggelim után A mérnök hüvelykujját, és valamennyire csalódott is vagyok a vége miatt. Bámulatos volt azonban, ahogy detektívünk - a többiekkel szemben - pontosan rájött a bűntény helyszínére.
A pórul járt vőlegény:
Tetszett maga az ötlet, de kifejezetten az, ahogy a szerző finoman leírta, hogy a nagyképű szépfiút is cserben hagyják néha, hogy koppanjon - igazi 21. századi románc, nem? Viccet félretéve azon kívül semmi újat nem tudok mondani, hogy imádom Sherlock okfejtését, azt pedig pláne, amikor szegény Lestrade felügyelő elképzeléseivel megy szembe.
A berillköves fejék:
Régen olvastam utoljára Sherlock-kötetet, de szerintem ezt a novellát én már ismertem valahonnan. Végig olyan érzésem volt, mintha már találkoztam volna a berillkövek történetével, de sajnos nem tudom megmondani, hol. Mindenesetre nagyon tetszett az elbeszélés, az én fejemben szegény fiú is megbékélt a végén.
A Vérbükkös birtok:
Tökéletes utolsó novella volt a kötetben, minden beteg mozzanatával együtt. A két hölgy, te jó ég, mit át nem kellett élniük... Egyedül a "fenevadot" sajnáltam, de nyilvánvalóan máshogy álltak ezekhez a dolgokhoz a történetek írásakor. A kacifántos elbeszélés végén pedig a főszereplő párosnak és Miss Violetnek köszönhetően végül minden helyreállt.
Végszóként csak annyit szeretnék mondani, hogy mindösszesen egy baj van azzal, amikor Sherlock Holmes könyveit olvasom; utána azonnal újra akarom nézni a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült sorozatot.
