Anne Shirley, ez a vörös hajú, örökké csacsogó és álmodozásra hajlamos kislány, akinek gyermekkoráról az Anne otthonra talál című kötet számolt be, immár 16 éves ifjú hölgy. Kijárta a főiskolát, és visszatért Avonlea-be. De a visszatérés egyben új kezdet is, Anne kilép az élet iskolájába, hiszen dolgozni kezd: tanítónőként helyezkedik el abban az iskolában, ahol valaha maga is tanult. Ahogy már megszokhattuk, az élet továbbra is folyton pezseg körülötte: meglágyítja az új szomszéd, a mogorva agglegény hírében álló Mr. Harrison szívét, Levendula kisasszony személyében pedig igazi „rokon lélekre” talál. Hősünk azonban nem volna méltó az Anne Shirley névre, ha nem kerülne időről időre kisebb-nagyobb kalamajkába… A világszerte rendkívül népszerű írónő történetéből készült filmsorozat olyan sikeres, hogy a tévécsatornák újra és újra a műsorukra tűzik. Az olvasók pedig újra és újra a kezükbe veszik a magával ragadó sorozat köteteit.
Kiadó: Európa
Oldalszám: 330
Én és a könyv:
Sajnos az őszinte véleményem az, hogy az első részhez nem érhetett fel a második kötet. Természetesen imádtam ezt is, L. M. Montgomery fantasztikusan írta meg a történetet, azonban Anne egyértelműen felnőtté érett, elvesztette szeleburdiságát, ami nagyon elszomorított. Hiányzott Matthew, valamint hiányoztak az első rész szereplői is, ugyanis egyikük sem jelent meg túl sokszor ebben a részben. Marilla már nem igazán vett részt Anne nevelésében, Diana Anne-hez hasonlóan új utakon járt, Gilbert más környéken tanított, a gyerekkori barátoktól pedig eltávolodott főszereplőnk.
Kaptunk viszont új szereplőket, például Davyt és Dorát, az ikreket, akiket Marilla örökbe fogadott. Meg kell mondjam, én először nem igazán értettem, miért olyan szerethetőek, aztán a történet előrehaladtával egyre közelebb kerültek a szívemhez. Még így sem annyira, mint Anne az első részben, de kezdtem kapiskálni, hogy miért nem bírt róluk lemondani a Zöldmanzárdos ház két lakója.
Talán egyedül vagyok vele, de nekem tetszett az a rész, amikor egy tanítás alkalmával Anne-nek rossz napja volt, ugyanis megmutatta, hogy mindenki elvetheti a sulykot néha, még egy ilyen kedves teremtés is.
Mindenki kedvenc főszereplője igazán megérdemelte, hogy egyetemre mehessen, kíváncsian várom, hogy mit hoz neki a jövő (rémelem kicsit több Gilbertet), valamint azt is, hogy a Zöldmanzárdos ház új lakója és Marilla az ikrekkel hogy bírja majd a strapát.
Pozitívumok:
Kaptunk viszont új szereplőket, például Davyt és Dorát, az ikreket, akiket Marilla örökbe fogadott. Meg kell mondjam, én először nem igazán értettem, miért olyan szerethetőek, aztán a történet előrehaladtával egyre közelebb kerültek a szívemhez. Még így sem annyira, mint Anne az első részben, de kezdtem kapiskálni, hogy miért nem bírt róluk lemondani a Zöldmanzárdos ház két lakója.
"Végül is – fejtette ki egyszer Anne Marillának – azt hiszem, a legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik."Új egyéniség volt még Miss Levander, a "vénlány" is, aki elsőre még nekem is furcsának tűnt, később azonban rokonlelket véltem felfedezni benne, akárcsak Anne. Szívmelengető volt a boldog befejezés, amit kapott.
Talán egyedül vagyok vele, de nekem tetszett az a rész, amikor egy tanítás alkalmával Anne-nek rossz napja volt, ugyanis megmutatta, hogy mindenki elvetheti a sulykot néha, még egy ilyen kedves teremtés is.
Mindenki kedvenc főszereplője igazán megérdemelte, hogy egyetemre mehessen, kíváncsian várom, hogy mit hoz neki a jövő (rémelem kicsit több Gilbertet), valamint azt is, hogy a Zöldmanzárdos ház új lakója és Marilla az ikrekkel hogy bírja majd a strapát.
"Végül is talán a romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, mint fehér lovon egy királyfi, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a rá hulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán… talán…. a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy a bimbóból kipattan a rózsa."Borító: a színe kevésbé tetszett, mint az előző könyvnek (a régi borítósat olvastam), de a kép ezen is aranyos volt és hiteles.
Pozitívumok:
- sok új, izgalmas szereplő
- gyönyörű írásmód
- szerethető történet
- hiányzó régi szereplők
- enyhe vontatottság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése