Gárdonyi Géza: Ida ​regénye / Szerelmi történetek - #énésakönyv

Gárdonyi ​szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális, megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben. „Sötétben állunk néha”, „Csak tapogatózunk”, vakságról és dermedtségről esik szó, szakadékról, kígyóról. „Szívünk remeg, mint a nyárfalevél”. 

A regény a zárdában nevelkedő Ida és a művészetéért, szeretett húgáért érdekházasságra is képes Balogh Csaba összetalálkozását, szerelmük kibontakozását meséli el. E szerelem ábrázolását nem érezzük már igazán időszerűnek, maga Gárdonyi vagy szereplői, hősei is emlegetik a „devalválódás” kifejezést. Rövidmondatos leírásokból, kevés szavú párbeszédekből áll a szöveg. A regény egyik legpontosabban megfogalmazott helyén Ida szavaival Gárdonyi így jellemzi az ambivalenciát, a többértelmű lelki viszonyt (ezúttal Csabáét és Idáét): „Ha nem a férje volna az a Csaba…, senki máshoz nem menne feleségül.” Később azt az árulkodó mondatot súgja egy szállodai szobában a már halott édesanyjának: „miért is nem vagyok melletted odalent, az egyetlen szív mellett, amely engem szeretett.” Ez a vallomás a regény és koncepciója mély líraiságáról tanúskodik, de a modern kor szkeptikus embereként Gárdonyi hangot vált, elszakadóban lévő hősei újra gyűrűt váltanak, a romantikát ironikus fintor és távolságtartás váltja fel.

Kiadó: Szépirodalmi

Oldalszám: 494

Én és a könyv:

Eléggé féltem a könyvtől, ugyanis Gárdonyi Géza kapcsán az Egri csillagok az egyetlen, ami szerintem szinte mindenkinek beugrik, azt viszont én utáltam. Soha nem voltam nagy rajongója az általános iskolás kötelező olvasmányoknak (mind tudjuk; úgy rossz a rendszer, ahogy van), középiskolában pedig nem követelmény egyetlen Gárdonyi mű sem, úgyhogy a teljes ismeretlenbe ugrottam bele.

Milyen jól tettem!

Az Ida regénye valami fantasztikus volt. Hajlamos vagyok a történetek elejét unni kissé, amíg megy a szereplők és az alapszituáció bemutatása, itt azonban már az első néhány rész is annyira különleges volt, korántsem átlagos, ahogyan a dolgok szép lassan kibontakoztak. Tényleg lassan, hiszen majdnem négyszáz oldalas (apró betűk, kicsi sorköz) a kötet, viszont úgy gondolom, ez kellett, hogy igazán belelássunk mindenbe és közel kerüljek a szereplőkhöz. Mert ez történt. Együtt éreztem Csabával és Idával, ám bosszantott, hogy mennyire lehetetlen alakok, közben pedig az első számú szurkolója voltam annak, hogy vegyék már észre egymást és magukat végre.

Ida egy klastromban nevelkedett, ami eléggé rányomta a bélyeget személyiségére és viselkedésére. Amilyen távol állt tőlem először, annyira megszerettem később, ahogy egyre többet tudhattunk meg édesapjával való elhidegült viszonyáról. Ó Péter lányának egyik gyerekkori játszótársát veszi feleségül, aki ráadásul még fiatalabb is, mint Ida, és rendkívül bohém egyénisége van. Ez csak olaj a tűzre, a lány még jobban eltávolodik az apjától, Ó Péter pedig elhatározza, hogy férjet keres neki egy újság hirdetésében. Ekkor jön a képbe Csaba, akinek szüksége van a lány móringjára, hiszen hőn szeretett húgának minden vagyonát elkártyázta férje.
Remek húzás volt Gárdonyitól, hogy minden egyes alkalommal, mikor a pár egy kicsit közelebb került egymáshoz, valahogyan feltűnt Jolán, akire Ida folyamatosan azt hitte, hogy Csaba szeretője.
Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a kialakult viszonyból olyan keveset kaptunk a végén. Csaba mindent megmagyaráz Idának, együtt vacsoráznak a húggal, valamint végre egymásra találnak, és ebből mi semmi részletet nem olvashatunk. Pedig nagyon kíváncsi voltam arra a bizonyos vacsorára, hogy Jolán hogyan fogadja a házasokat, és hogy végül kitartanak-e egymás mellett.

Tehát végeztem a regénnyel, következtek a Szerelmi történetek. Ami meg kell, hogy mondjam, hatalmas csalódás volt. Nem arról van szó, hogy nem jók a megírt elbeszélések, csak Idáék után valahogy kiábrándító volt. Ehhez szerintem nagyban hozzájárult az is, hogy a legtöbb novella tragikusan ért véget, szinte senki nem kapta meg a boldog befejezést. Mindenesetre érthető, hogy miért Ida története kapta a nagyobb részt, jó választás volt azt regénynek megtenni a szerző részéről.
Borító: nehéz értékelni egy régi kiadást, hiszen nem sok mindenről lehet beszélni rajta. A címoldalon egy lány kapott helyet (valószínűleg Idát ábrázolja), a borító többi része teljesen fehér. Klasszikus.
Pozitívumok:

• szerethető szereplők
• érdekes történet(ek)

Negatívumok:

• befejezetlenség

Ajánlom, ha:

• szeretek a szépirodalmat
• rajongsz a romantikáért
• nem zavar a boldogtalan befejezés (Szerelmi történetek)