Parázs vagy?
* Fokozott állóképesség
* Étvágytalanság
* Dühkitörések
* Csillapíthatatlan szomjúság
* Szépség és erő
* Férfi
Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek!
Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az.
Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek.
Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől.
Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban.
Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 276
Én és a könyv:
Egy szó: csalódás.
Sajnos nem tudom megérteni, hogy miért szeretik ezt a könyvet ennyire. Egy délután alatt kivégeztem, de jópárszor megfordult a fejemben, hogy keresek inkább valami mást.
Az alapötlet szerintem iszonyú jó, és nagyon különleges is. Charlie furcsa tüneteket produkál, de nem lehet parázs. Aztán kiderül, hogy mégis. Nem hiszem el, hogy a Kaptárban ezt mindenki elfogadja, és védi, hiszen maguk a "fejesek" mondták, hogy ez lehetetlen, illetve, hogy mennyi ember fog ezért veszélyt jelenteni rá. Ehhez képest az ottaniaknak semmi bajuk vele.
Egyébként találkoztam már ilyen fantasy könyvvel, amiért mindenki odáig volt, én pedig csak pislogtam, hogy hiszen van egy csomó hibája, miért számít ez ennyire szupernek? Azért, mert maga az alaptörténet nem klisés? Ha egy romantikus kötetnek van ennyi gikszere, akkor azt mindenki azonnal lepontozza. Kissé furcsa nekem ez a fantasy-őrület. Lényeg a lényeg, itt még a szóhasználat is kiverte nálam a biztosítékot, szerintem egyetlen (kicsit értelmesebb) huszonéves sem használ ennyi rövidítést, mint Charlie és a barátai.
Igazából végig olyan érzésem volt, mintha a főszereplő inkább egy kiskamasz értelmi szintjén ragadt volna. A leghitelesebb infó ezzel kapcsolatban az, amikor az anyukája elmeséli neki, hogy a férje (akit Charlie az apjának hitt) rendszeresen verte és megerőszakolta. Erre a lány reakciója: "Oké, ez már túl sok infó, de azért folytasd, anyu!". Komolyan mondom, ezek után pár percig csak ültem és pislogtam. Ugyanis ha kiderülne, hogy az édesanyámmal, akit mindennél jobban szeretek, régebben ilyeneket tett valaki, akiről ráadásul még azt is hittem, hogy az apám..., nos, én biztosan nem így reagáltam volna - maradjunk ennyiben. Jó, hogy nem már azt mondta a lány, hogy "fúj, undi!". Pedig megjegyzem, ezt is elképzelhetőnek tartottam volna a színvonal miatt.
A másik ilyen eset, ami leginkább kiverte nálam a biztosítékot, mikor a legjobb barátnő kitalálta, hogy átváltoztatja magát vámpírrá egy sráccal, akit akkor ismert meg (bár nagy valószínűséggel inkább belehal). Hogy miért? Azért, mert izgalmas lehet, és hogy többet legyen együtt Charlie-val. Ő ezt később ellenzi, először azonban: "Annyira imádom ezt a csajszit, ő az én emberem!". Ez most komoly?
Ha már rövidítések... valaki árulja már el, hogy mi az az LÖB, és miért használ ilyeneket folyamatosan egy huszonéves felnőtt nő? Tizenkilenc éves vagyok, de szerintem minimum öt éve nem mondtunk ilyeneket.
Aztán jött Ryder... (szerintem mellesleg az egyetlen értékelhető szereplő a történetben), de Charlie persze ehhez is hülye volt. Ryder egyértelműen törődött vele, próbált neki mindenben segíteni, de a csaj konkrétan minden egyes percben rányomult, aztán meg sírt, hogy nem akar tőle semmit. Közben mindvégig tudta, hogy a srác elvesztette a menyasszonyát egy szörnyű tragédia közben, de mégsem jutott el az agyáig, hogy ezt talán nem olyan egyszerű egyik pillanatról a másikra egy új nő mellett feldolgozni.
Szerintem az egyetlen pozitívuma a könyvnek az volt, hogy folyamatosan történt valami, amitől izgalmas volt. Ez azonban nem elegendő ahhoz (legalábbis most egyértelműen így látom), hogy elolvassam a következő részt, ha megjelenik.
Borító: tetszett, és igazából nagyjából úgy is képzeltem el Charlie-t.
Pozitívumok:
Sajnos nem tudom megérteni, hogy miért szeretik ezt a könyvet ennyire. Egy délután alatt kivégeztem, de jópárszor megfordult a fejemben, hogy keresek inkább valami mást.
Az alapötlet szerintem iszonyú jó, és nagyon különleges is. Charlie furcsa tüneteket produkál, de nem lehet parázs. Aztán kiderül, hogy mégis. Nem hiszem el, hogy a Kaptárban ezt mindenki elfogadja, és védi, hiszen maguk a "fejesek" mondták, hogy ez lehetetlen, illetve, hogy mennyi ember fog ezért veszélyt jelenteni rá. Ehhez képest az ottaniaknak semmi bajuk vele.
Egyébként találkoztam már ilyen fantasy könyvvel, amiért mindenki odáig volt, én pedig csak pislogtam, hogy hiszen van egy csomó hibája, miért számít ez ennyire szupernek? Azért, mert maga az alaptörténet nem klisés? Ha egy romantikus kötetnek van ennyi gikszere, akkor azt mindenki azonnal lepontozza. Kissé furcsa nekem ez a fantasy-őrület. Lényeg a lényeg, itt még a szóhasználat is kiverte nálam a biztosítékot, szerintem egyetlen (kicsit értelmesebb) huszonéves sem használ ennyi rövidítést, mint Charlie és a barátai.
Igazából végig olyan érzésem volt, mintha a főszereplő inkább egy kiskamasz értelmi szintjén ragadt volna. A leghitelesebb infó ezzel kapcsolatban az, amikor az anyukája elmeséli neki, hogy a férje (akit Charlie az apjának hitt) rendszeresen verte és megerőszakolta. Erre a lány reakciója: "Oké, ez már túl sok infó, de azért folytasd, anyu!". Komolyan mondom, ezek után pár percig csak ültem és pislogtam. Ugyanis ha kiderülne, hogy az édesanyámmal, akit mindennél jobban szeretek, régebben ilyeneket tett valaki, akiről ráadásul még azt is hittem, hogy az apám..., nos, én biztosan nem így reagáltam volna - maradjunk ennyiben. Jó, hogy nem már azt mondta a lány, hogy "fúj, undi!". Pedig megjegyzem, ezt is elképzelhetőnek tartottam volna a színvonal miatt.
Ha már rövidítések... valaki árulja már el, hogy mi az az LÖB, és miért használ ilyeneket folyamatosan egy huszonéves felnőtt nő? Tizenkilenc éves vagyok, de szerintem minimum öt éve nem mondtunk ilyeneket.
Aztán jött Ryder... (szerintem mellesleg az egyetlen értékelhető szereplő a történetben), de Charlie persze ehhez is hülye volt. Ryder egyértelműen törődött vele, próbált neki mindenben segíteni, de a csaj konkrétan minden egyes percben rányomult, aztán meg sírt, hogy nem akar tőle semmit. Közben mindvégig tudta, hogy a srác elvesztette a menyasszonyát egy szörnyű tragédia közben, de mégsem jutott el az agyáig, hogy ezt talán nem olyan egyszerű egyik pillanatról a másikra egy új nő mellett feldolgozni.
Szerintem az egyetlen pozitívuma a könyvnek az volt, hogy folyamatosan történt valami, amitől izgalmas volt. Ez azonban nem elegendő ahhoz (legalábbis most egyértelműen így látom), hogy elolvassam a következő részt, ha megjelenik.
Borító: tetszett, és igazából nagyjából úgy is képzeltem el Charlie-t.
Pozitívumok:
- izgalmak
Negatívumok:
- igénytelen szóhasználat
- gyerekesség
- buta, idegesítő főszereplő
Ajánlom, ha:
- elvetemült fantasy/urban fantasy rajongó vagy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése