Arthur Conan Doyle: A ​sárga arc - #énésakönyv

A következtetés tudományának mestere, Sherlock Holmes négy briliáns nyomozását meséli el a krónikás, Watson doktor. Milyen sötét, múltbéli titkot rejteget a boldog házasságban élő komlókereskedő odaadó asszonykája és a köztiszteletnek örvendő öreg földbirtokos? Milyen kincs nyomára vezet a nemzedékről nemzedékre szálló családi mondóka, a Musgrave-szertartásban? A regate-i urak pereskedése összefüggésben áll-e a titokzatos betöréssel és gyilkossággal?

A „Gloria Scott” 

A sárga arc 

A tőzsdeügynök titkára 

A Musgrave-szertartás 

A reigate-i urak

Kiadó: Hunga-Print

Oldalszám: 186

Én és a könyv:

Elérkeztünk tehát (legnagyobb bánatomra) az utolsó Sherlock kötethez. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogok Arthur Conan Doyle könyvet olvasni, mindössze ez a sorozat záró darabja, és az itthoni polcon is csak ennyi kapott helyet.

Ez a kiadás valamivel jobban bírta, mint az előző, ennek csak egyetlen oldala szakadt ki. Mint említettem, ezer éve ott porosodnak a polcunkon, még anyukám vette őket. Érdekességként: rá is van írva a könyv hátuljára, hogy 279 forint. Ó, a régi szép idők!

Az utolsó, hetedik kötet A "Gloria Scott"-tal indult, vagyis (mint később megtudhattam) egy hajó történetével. Itt Sherlcok fiatalként fejtegeti a rejtélyt, melyhez az egyetlen régi barátja kért segítséget. Sajnos szegény fiú eléggé szerencsétlen végkifejletet kapott.

A sárga arc volt talán az egyik kedvenc történetem az összes eddigi novella közül. Mr. Holmes szakértelmére most egy házasság mellé volt szükség, ahol eddig látszólag minden rendben volt, most azonban a feleség folyamatosan átjárogat a szomszéd házba. A férj hiába faggatja, a nő nem mond neki semmit. A szokásos következtetések (halál a végén, a volt férj visszatérése, a nő hazudozása) helyett viszont egy egészen érdekes cselekményt kaptunk. Nekem különösen a vége tetszett, hiszen ki ne szeretné a happy endet, ahol a végén újra nagy boldog család lehetnek? Szinte már hihetetlen volt, hogy mindenki túlélte.

A tőzsdeügynök titkárában megemlítették az egyik előző (nagy sikerű) hosszabb elbeszélést, A négyek jelét is (ugyan más címmel, de ITT megtalálható az értékelés). Így valamivel könnyebb volt időben felvenni a fonalat. Engem ugyanis mindig foglalkoztatott kissé, hogy melyik történet melyik után következik, és vajon Sherlock mennyi idősen oldja meg ezeket. A novella egyébként jó volt, én egyáltalán nem sejtettem, hogy a titok nyitja az, hogy a főnök átveszi a titkár helyét, de detektívünk természetesen ezt is megoldotta.
Mindig imádtam a kincskeresést, már egészen kiskoromban is, talán ezért is élveztem különösen A Musgrave-szertartást. Itt ugyanis a komornyik, majd utána Holmes keresett gőzerővel, információk segítségével egy ládát, melyről később kiderült, hogy értékes kincseket tartalmaz.

A reigate-i urak annak a tipikus történetnek a példája, ahol a kétségbeesett áldozat maga a tettes. Ez a novella viszont kicsit sem volt közhelyes. Itt ugyanis nem az a klasszikus felállás lépett életbe, hogy mondjuk a nő meggyilkolta a férjét, vagy az alkalmazott a főnökét satöbbi, satöbbi... Én kicsit sem gondoltam volna, hogy pont a ház urai lövik le a kocsist.
Most kissé fájó szívvel búcsúzom a könyvsorozattól, és bizonytalan ideig Sherlocktól is (bár szerencsére van egy fantasztikus sorozatunk is...). Boldog vagyok, hogy megismerkedtem új kedvenc detektívemmel és környezetével.
Borító: végre, az első kép, ami nagyjából a valóságot adja vissza.
Pozitívumok:

• igényes nyelvezet
• különleges történetek és kicsit sem átlagos szereplők

Negatívumok:

• vége :(

Ajánlom, ha:

• krimi és/vagy Sherlock rajongó vagy