A detektívregény-irodalom klasszikusának, az 1929-ben elhunyt Sir Arthur Conan Doyle-nak legsikerültebb regényét tartja kezében az olvasó. Főhőse, a legendás hírű, nagyszerű detektív, az immár fogalommá lett Sherlock Holmes ebben a regényben „földöntúli” erőkkel veszi fel a harcot. Legalábbis ezt tartják mindazok, akik hisznek a Baskerville családra nehezedő átokban és a devonshire-i lápvidéken pusztító szörnyeteg létezésében. Sherlock Holmes és barátja, Watson doktor azonban nem hisz az efféle babonás elképzelésekben. Bűntényre gyanakszanak, és nem ok nélkül.
Kiadó: Móra
Oldalszám: 208
Én és a könyv:
Nagyon-nagyon döcögősen indult, valamint elég lassan is haladtam vele. Ez nem feltétlen a történet hibája volt, sajnos iszonyú sokat kellett tanulnom az elmúlt időszakban (ezt észrevehetitek a blogbejegyzések sűrűségének hanyatlásán is), illetve szinte minden időmet elvették a kötelező olvasmányok. Pedig higgyétek el, sokkal szívesebben olvastam volna Sherlockot, mint Bánk bánt.
A kötetet egyébként itthon találtam, a Holmes-polcon, és mivel eddig még csak novellákkal találkoztam, kíváncsian vártam mit tartogathat egy bővebb történet. Nos, maradjunk annyiban, hogy maradnak a novellák a kedvenceim, de igazából ez sem volt rossz.
Mint mondtam, elég nehezen tudtam vele haladni, így hát bekövetkezett az, amit egyenesen gyűlölök: kavarodtak a fejemben a szereplők, a történések és volt, hogy vissza kellett olvasnom, mert nem emlékeztem rá mi történt, hol hagytam abba. Ráadásul ezek a neveket is elég könnyű volt keverni; Sir Henry Baskerville, Sir Charles, Barrymore, Frankland stb., magyarul totál tipikus előkelő angol nevek.
A történet elejét mondjuk kifejezetten nem élveztem, egyszerűen túl érthetetlen volt így a sok szereplővel, a cipők eltűnésével. Szerintem túl nagy hangsúly volt a jelentéktelen szálakon, mikor igazság szerint csak annyi volt a lényeg, hogy van egy ilyen kutyás história, ami miatt most veszél leselkedik az örökösre. Véleményem szerint teljesen felesleges volt egy csomó minden.
Aztán amit még fájlaltam az az volt, hogy Mr. Holmes eléggé kivonta magát a könyv kb. hetven százalékából, Watson azért akármennyire is próbálkozott az író nem tudott annyit nyújtani, korántsem érte el a megszokott hatást. Ő nem detektív, tőle hiába vártuk az izgalmas következtetéseket.
A szálak nem igazán álltak össze egészen az utolsó pár fejezetig, majd végre Sherlock is felbukkant, hozzá méltó módon úgy, ahogy igazán senki nem várta volna. Tehát végül kitisztult a kép, a bűnös elnyerte "méltó jutalmát", ami egyébként számomra szinte vérfagyasztó volt.
Én tehát nem igazán értem, miért tartják ezt a művet Arthur Conan Doyle legjobban sikerült alkotásának, sokkal jobbak olvashatóak akár csak pár oldalon keresztül is egy-egy novelláskötetben. Ennek ellenére nem volt ez rossz, örültem, hogy végre én is megtapasztalhattam a több száz oldalas detektív-élményt.
Borító: anno anyukám vásárolta valamikor a könyvet, tehát - mint láthatjátok - nekünk még egy ezeréves verzió volt meg itthon. Nézegettem az újabbakat is, olyan klasszikusak, Sherlockosak.
Pozitívumok:
- igényes nyelvezet
- krimik klasszikusa
Negatívumok:
- enyhe kuszaság
- Mr. Holmes kevés szerepe
Ajánlom, ha:
- rajongsz a Sherlock-történetekért
- szereted a krimi műfaját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése