A sötétség nem hal meg soha.
Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 416
Én és a könyv:
Ezerszer jobban tetszett, mint az első rész. Nekem az Árnyék és csont borzasztó zavaros volt a sok idegen szóval, kifejezéssel - emlékszem, nem is értettem, miért kapott ilyen magas százalékot molyon. A Grisa trilógia második része ezzel szemben valamivel kevesebbnél tart, amit nem igazán értek.
Alina és Mal menekülésével indultunk, ami nekem kifejezetten érdekes volt, ugyanis már az első részben (miután az Éjúrról egyértelműen kiderült gonosz mivolta) azért szurkoltam, hogy kicsit újra közelebb kerüljenek egymáshoz. Mal szinte mindent feladott a lányért ismét, Alina kissé hálátlannak tűnt, de valamilyen szinten érthető volt, hogy ennyi mindennel maga mögött kicsit most elveszett, tapasztalatokra vágyik.
Alina tehát nem vált a kedvencemmé, viszont kaptunk egy új szereplőt, a herceg/kalóz Nyikolajt, akit egyenesen imádtam, annyira különlegesen megformált személyisége volt. Az Éjúr sajnos túlerőbe került a nyicsevókkal, amiknek szerintem a leírásuk nem sikerült olyan élethűvé, legalább is nekem az akciójeleneteknél nem uralta annyira a képzelőerőmet a sok fekete üresség, egyedül Alina vállfájdalma és az utolsó harc tette őket meghatározóvá.
Az általam egyik legutáltabb karakter talán még a második részben is Zsenya volt, számomra az árulás szinte megbocsáthatatlan, főleg ha azt is nézzük, milyen módszereket használt hozzá. Bármennyire is durva volt a vége, én nem igazán tudtam sajnálni. Így járt, ő választotta az Éjúr útját. Gonosz vagyok? Talán egy kicsit.
Az Árnyzóna viszont még mindig egy remek megnyilvánulása a gonosznak, sajnáltam, hogy nem kaptunk több volkrás jelenetet, pedig érdekelt volna egy részletesebb kinyilatkoztatása Alina és a szörnyek kapcsolatának. Ha már itt tartunk: imádtam az új, "őrületszerű" szál bevonását. Sőt, néha azt kívántam, bárcsak főszereplőlányunk egy kicsit még jobban becsavarodott volna!
Alina ötlete, miszerint átveszi az uralmat a Második Hadsereg felett, nos... először kissé abszurdnak tűnt, aztán rájöttem, hogy okos húzás volt az írónő részéről, mert ezzel is ellensúlyozta a mi napidézőnk rossz oldalát, előtérbe helyezte, mennyire fontos neki Ravka.
Szegény Baghra! Őt sajnáltam a legjobban, ráadásul nem javított a helyzeten Alina viselkedése sem, pedig tényleg nem ezt a sorsot érdemelte.
Most pedig szeretném magam kijavítani, mégsem Zsenya volt a legidegesítőbb, legutáltabb karakter, hanem a drágalátos uralkodójelölt, Vaszilij. Már az elején borzasztóan felidegesített, hiszen egyértelmű volt, hogy őt aztán cseppet sem érdekel az emberek és Ravka sorsa, szimplán csak egy hencegő bolond, aki meg akarta gátolni, hogy kisöccse elhappolja előle a trónt. Ha nincs az az idióta húzása, talán még jól is elsülhetett volna a harc az Éjúrral, de hát persze szét kell zúzni az olvasó idegrendszerét, és kell a történetbe egy ilyen szerencsétlen ficsúr!
Mindezek ellenére tetszett a vége, mert egyáltalán nem volt kiszámítható, bár Alina és Nyikolaj csapata valóban elbukott, az Éjúrt még a furfangossággal sem sikerült megölni, napidézőnk és nyomkeresője sikeresen elmenekült. Megjelent az Apparátus "seregével", illetve a két új szereplővel az oldalán, úgyhogy kíváncsian várom a trilógia utolsó részét, a befejezést, a végkifejletet.
Borító: az előzőhöz hasonló, bár nekem valamivel jobban tetszett, nem volt ANNYIRA szürke.
Pozitívumok:
- új, szerethető szereplők
- részletesebb rálátás Mal és Alina kapcsolatára
Negatívumok:
- azok a fránya idegen szavak, amik viszont egyben különlegessé is teszik a trilógiát
- Alina néhány viselkedéshulláma
Ajánlom, ha:
- tetszett az előző rész
- fantasyra vágysz
- vörös pöttyös rajongó vagy
- szereted az egyedi kreálmányokat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése