A norwoodi tűzeset (Nikowitz Oszkár)
A táncoló figurák (Takácsy Gizella)
A magányos biciklista (Takácsy Gizella)
Szökés az internátusból (Nikowitz Oszkár)
A hajóskapitány (Nikowitz Oszkár)
A zsarolók királya (Nikowitz Oszkár)
A hat Napóleon (Nikowitz Oszkár)
A három diák (Nikowitz Oszkár)
Az aranycsíptető (Nikowitz Oszkár)
Az eltűnt hátvéd (Nikowitz Oszkár)
Az Apátsági Major (Boronkay Zsuzsa)
A másik folt (Boronkay Zsuzsa)
Kiadó: Ifjúsági
Oldalszám: 262
Én és a könyv:
Életem második Sherlock Holmes - kötete (igen, tudom, teljes mértékben rossz sorrendben olvasom őket), ami most jóval több novellát tartalmazott, mint az előző könyv. Mondjuk itt nem is volt egy sem kiemelve, nagyjából mindegyiknek ugyanakkora volt a terjedelme.
Az első történet rögtön rávilágított egy olyan előzményre, amiről nekem fogalmam sem volt (rossz sorrend, igen-igen...), így utána kellett keresnem, és csodálkozva olvastam, hogy Arthur Conan Doyle megölte Holmest, de az olvasók fellázadtak, ezért ők és a kiadó kérésére visszahozta az életbe. Szerintem ez remek döntés volt, kicsit sem lehetett érzékelni, hogy ez már csak amolyan "rákényszerített" iromány. A lakatlan ház tehát nem is volt olyan mérvadó, a hangsúly a detektív visszatérésén volt, bár mint mondtam, én csak utólag tudtam összerakni a kirakóst.
A második novella rendhagyóan indult, a gyanúsítottal találtuk szembe magunkat, ahogy Mr. Holmes segítségét kéri. Bár nyilvánvaló volt, hogy nem ő lesz a tettes, a szerző így is a meglepetés erejével rántotta le a leplet a bűnösről. Ezt ugyan már megszokhattuk, mégis minden egyes alkalommal sokkhatást ér el.
A táncoló figurák című történet volt a kedvencem. Kreatív és egyedi kivitelezése egy szörnyű tragédiának. Furcsa volt rajzokat látni a kötetben, ugyanakkor ez is csak színt vitt a már eleve kicsit sem monoton sorok közé. Nem mondok többet, olvassátok el ezt is ha még nem tettétek, megéri!
Egy kicsit katyvaszos volt számomra a magányos biciklista novellája, szokatlan módon viszonylag sok szereplőt kaptunk a végére, ráadásul az egyik közülük nem is volt addig szerves tagja az elbeszélésnek, így nekem cseppet nehéz volt felfogni, de talán csak velem van baj.
A szökés az internátusból már a második olyan iromány volt, amiben kiemelt funkciója volt egy vagy két biciklinek, de ez akkor nekem igazából nem tűnt fel, csak most, ahogy sorban írom az értékeléseket. Sosem fogom megérteni egy előkelő (jelen esetben egy herceg) gondolkodásmódját, erre pedig rátetézett ez a történet is. Persze ez csak mese, tehát nem tudhatjuk, hogy a valóságban igazából hogyan viselkednek ezek az emberek, de azért eléggé jellemző az ilyen fajta - kemény, érzéketlen, merev ábrázolás.
A herceges novella után a hajóskapitány esete elég jelentéktelen volt, főleg, mivel úgy éreztem nincs nagy története, pusztán csak a tényekre való rávilágításról szólt, ami mint tudjuk inkább Sherlockos, mint Watsonos, de furcsa módon mégis a doki elbeszélésében olvashattuk.
A zsarolók királya is egy remek sztori volt, legalább is én valamiért különösen szeretem a rendhagyó regéket, ez pedig elmondható erről a novelláról. Sherlock pontosan tudta, hogy ki a bűnös, nyíltan kifejezte nemtetszését is, ám mégis nehézkesen ment - kezdetben, természetesen - a megoldás megtalálása. Milverton szörnyű ember volt, kedvenc detektívünk és barátja pedig saját magát is erősen belekeverte ezúttal az ügybe, ami még egy pluszt ad az egyediségnek.
A hat Napóleon számomra egy kicsit vontatott volt, nem is értem miért problémáztak rajta ennyit, hiszen elég nyilvánvaló volt, hogy az egyikben keresett valamit a tolvaj, illetve az is, hogy azt kell keresni, melyik lesz a következő betörésre alkalmas ház - ahol megtalálható a következő darab. No, de mindegy, végül természetesen ennek az ügynek is a végére jártak.
Ezután újabb kedvenc érkezett, a három diák esete, ami számomra azért volt érdekes, mert éppen akárki is lehetett volna tettes, Holmes viszont alapos munka után egyértelműen rávilágított mindenre.
Nem annyira szeretem ugyanakkor, ha úgy derül ki a titok nyitja, hogy esélyünk sincs következtetni, vagy figyelni az események pontos alakulását. Ilyen volt az aranycsíptető című novella, mondjuk egyrészt azért, mert ötletem sem volt, mi az az aranycsíptető, másrészt pedig azért, mert a felépítése arra szolgált, hogy a detektív nagyszerűségét mutathassa meg. Így viszont egészen a legvégére világosodott ki minden, addig teljes homály volt a történet, ezáltal szerintem kevésbé élvezetessé vált.
Az eltűnt hátvéd esete szerintem végtelenül szomorú volt - így utólag visszagondolva, de véleményem szerint mégis méltó volt a kötetben való szerepléshez. Sajnos nem lehet minden végkifejlet boldog.
Szégyellem az apátsági major című novellával való kapcsolatomat, ugyanis vonaton olvastam, egy hosszú nap után, így szinte minden oldal után majdnem bealudtam. Ennek ellenére elég jól emlékszem azért a történet folyamatára, és meg kell hogy mondjam, nagyon sajnálom a hozzáállásom, mert számomra tökéletes lett volna. Ahogy szépen lassan kitisztult minden, nyilvánvalóvá váltak a következtetések... szóval igazán jó volt.
A másik folt is hasonló az előző történet alakulásához, ahogyan egyre inkább gyanússá váltak bizonyos dolgok, majd fokozatosan beigazolódtak a detektív (és néhány olvasó) gondolatai.
Ezzel véget ért tehát a kötet, nekem ismét rendkívül tetszett, hamarosan következik az ikonikus Sátán kutyája.
Borító: én még a régi típusú borítóval olvastam, és sokkal jobbnak éreztem így. Letisztult volt, olyan régies- - detektíves.
Pozitívumok:
- Sherlock letisztult, finom humora
- érdekesen kialakított történetek
Negatívumok:
- néhol cseppnyi érthetetlenség, de hát Mr. Holmeshoz igazán nem érhet fel senki. :)
Ajánlom, ha:
- tetszettek az eddigi Sherlock-kötetek
- szereted a krimit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése